CIG: idén nullszaldós, jövőre nyereséges lehet az életbiztosító

2013-02-19 14:42
A tavalyi negyedik negyedévi 422 millió forintos nyereséggel majdnem felére, 2,168 milliárd forintra csökkent a CIG Pannónia Életbiztosító nem konszolidált éves vesztesége, így ez az év nullszaldós, a jövő év pedig már nyereséges lehet - mondta Csurgó Ottó vezérigazgató kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A mai kilátások szerint a társaság saját tőkéje kitart a jövő évig, amikor a nyereség miatt már nem lesz szükség tőkebevonásra - tette hozzá a vezérigazgató. A BÉT honlapján közölt konszolidált adatok szerint 2012. utolsó negyedévében 313 millió forint adózott eredményt ért el a cég.

A múlt évet 2,728 milliárd forint konszolidált veszteséggel zárta, szemben az előző év 4 milliárd forintot meghaladó veszteségével.A nem életbiztosításokat kötő CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. a múlt évet 2,9 milliárd forintos díjbevétellel zárta. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések száma 25 ezer, a casco biztosításoké 13 ezer volt az év végén.

A csoport másik tagja, a Pannónia Befektetési Szolgáltató Zrt. 115 milliárd forintnyi eszközt kezel, tavalyi eredménye 128 millió forint volt. A múlt héten kapta meg az alapkezelői engedélyt.Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító értékesítési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a Brokernet részaránya az utóbbi három évben 78 százalékról 44 százalékra csökkent, miközben a saját hálózaté 12-ről 18 százalékra, az alternatív - az egyéb alkuszok - csatornáké pedig 10-ről 31 százalékra emelkedett.
MTI