MT Zrt.: Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló volt a legnépszerűbb tavaly

2013-02-19 16:51
Tavaly Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló volt a legnépszerűbb város a belföldi és a külföldi turisták körében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt. kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint tavaly a vendégek 55,2 százalékát, több mint 4,5 millió embert, a vendégéjszakáknak pedig 57 százalékát, csaknem 12,4 millió éjszakát a tíz legnépszerűbb város kereskedelmi szálláshelyein regisztrálták. A lista élén szereplő húsz település az összes vendégéjszaka 67,1 százalékát adta.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszaka-száma alapján megállapított sorrendben 2011-hez képest újdonság, hogy Zalakaros a 9. helyről a 8. helyre került, valamint Győr bekerült a "toplista" 10. helyére. A vendégéjszakák száma Győrben 25,8 százalékkal, Budapesten 10,6, Balatonfüreden 8,4 százalékkal, Siófokon 7,8, Hévízen 1,4, Sárváron 0,5 százalékkal nőtt 2011-hez viszonyítva. A belföldi turizmust nézve Zalakaros a 6-ról az 5. helyre, Gyula pedig a 9-ről a 6. helyre lépett előre a 2011-es sorrendhez képest. A belföldi vendégéjszakák számának bővülése a tíz, belföldiek körében legnépszerűbb város közül Gyula (+20,1 százalék) és Siófok (+16,6 százalék) esetében volt a legjelentősebb.

A kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő külföldiek körében a 2011-es sorrendhez képest Győr a 8. helyről a 7. helyre lépett előre. A külföldi vendégéjszakák száma a tíz, külföldiek körében legnépszerűbb város közül Győr (+36 százalék), Zalakaros (+28,3 százalék), Budapest (+12,9 százalék) és Balatonfüred (+12,8 százalék) esetében nőtt számottevő mértékben az előző évhez képest. Az MT Zrt. szerint a külföldi vendégéjszakák száma alapján legnépszerűbb tíz település elsődleges küldő országa -Sárvár kivételével, ahol a csehek és az osztrákok szálltak meg legnagyobb arányban - Németország volt a KSH 2012. évi előzetes adatai szerint.

A fővárosban az Egyesült Királyság és Olaszország, a fürdővárosokban és a Nyugat-Dunántúlon a szomszédos és közeli országok, elsősorban Ausztria és mellette Csehország, Lengyelország, Oroszország, Románia és Ukrajna lakói fordultak meg legnagyobb számban.A válság előtti utolsó év, 2007 rangsorához képest az első három helyen nem történt változás.

A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégei körében Budapest, Hajdúszoboszló és Siófok, a külföldiek körében Budapest, Hévíz és Bük volt a legkedveltebb. 2007-hez képest újdonságot jelent Sárvár és Győr megjelenése a tíz legjelentősebb vendégforgalommal büszkélkedő város között, míg a belföldiek körében Gyula, a külföldiek körében pedig Sopron lépett annyi helyet előre, hogy bekerülhetett a tízes élmezőnybe.
MTI