Az apartheid-rendszer összeomlását és az évtizedekig uralkodó fehér kisebbség elnyomó politikájának végét elhozó Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) óriási támogatást élvezett a fekete bőrű többség körében. Bár a szavazók elvárásai a kormánypárttal szemben igen magasak voltak, sokáig türelmük is végtelennek bizonyult, amit az ANC „felszabadító" szerepe és kezdeti sikere látszólag igazolt.

Közel húsz év telt el azóta, és a párt támogatóinak fogytán a türelme. Igaz ugyan, hogy valamelyest csökkent a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség viszont nőtt, amihez többek között magas munkanélküliségi ráta és korrupció társul. A gyors urbanizációnak köszönhetően megugrott a nagyvárosok menti települések lakosainak száma, ahol azonban még mindig nagyfokú a nélkülözés, és még szembetűnőbbek a kormányzati visszaélések. Ezenkívül időközben felnőtt egy olyan új, „szabadnak született" generáció, amely már nem kötődik annyira az ANC történelmi érdemeihez.

Nem csoda tehát, ha egyre több dél-afrikai megkérdőjelezi az ANC legitimitásának monopóliumát. Egyre hevesebb a tiltakozás az egyenlőtlenségek ellen, és egyre többen kérik számon a kormánypárttól a gazdasági fellendülésre vonatkozó ígéreteket.

Annak ellenére, hogy tavaly decemberben elsöprő többséggel választották újra Jacob Zuma államfőt, az idei évben a kormánypártnak várhatóan temérdek politikai kihívással kell majd szembenéznie. Tovább fokozhatja a feszültséget, hogy a kormány a felügyelete alá akarja vonni az egyes tartományok költségvetését. A bányabezárások és a megszorítások is minden bizonnyal zavargásokat idéznek majd elő a munkások körében.

Az ANC elsődleges célja láthatóan az, hogy megőrizze politikai dominanciáját a 2014-es választásokra is, ezért a párt valószínűleg inkább a szociális kiadásokat növeli majd, semmint hogy kulcsfontosságú strukturális reformok bevezetésére törekedne. A kormány által elfogadott Nemzeti Fejlesztési Terv legsürgősebb intézkedéseit (rugalmasabb munkajogi szabályozás, oktatási reform) is valószínűleg el fogják mosni az egyéni érdekek, a politikai részrehajlás és a korrupció.

Az ANC alelnöke, a roppant népszerű, szakszervezeti vezetőből lett milliárdos Cyril Ramaphosa némi hitelességet kölcsönöz ugyan a pártnak, a kormánynak mégis kőkeményen meg kell dolgoznia szavazatokért. Ráadásul a támogatók megtartása érdekében foganatosított rövidtávú intézkedések nélkül a társadalmi elégedetlenség jelentős mértékben rengetné meg a befektetők bizalmát is.
Az ANC tehát nem feszítheti tovább a húrt: a dél-afrikai lakosság nem várhat tovább a régóta beígért „mindenkinek kijáró magasabb életszínvonalra".

Ian Bremmer az Eurasia Group nevű vezető londoni tanácsadó csoport elnöke.
Mark Y. Rosenberg az Eurasia Group Afrika-szakértője.