Recesszió lesz 2013-ban is Magyarországon

2013-02-22 11:25
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2013-ban 0,1 százalékkal esik vissza a magyar bruttó hazai termék, miközben a GDP-arányos államháztartási hiány 3,4 százalék lesz, a GDP-arányos államadósság pedig kissé emelkedik.
A bizottság előrejelzése szerint a GDP a 2012. évi 1,7 százalékos visszaesés után 2013-ban 0,1 százalékkal zsugorodik, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal nő. A szervezet 2015-ben 1,2 százalékos GDP-csökkenést vár.

A szervezet szerint a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 2,4 százalék után idén és jövőre is 3,4 százalék lesz. A GDP-arányos államadósság szintje a tavalyi 78,6 százalékról idén 78,7 százalékra nő, majd 2014-ben 77,7 százalékra csökken.

Az Európai Bizottság szerint gyakorlatilag stagnálni fog idén a magyar gazdaság (0,1 százalékkal csökken), miután a kivitel és belső fogyasztás kedvező fordulatait ellensúlyozza a beruházások 1,5 százalékos és a háztartások fogyasztásának 0,5 százalékos visszaesése.

A bizottság szerint 2014-ben javulhatnak a növekedési kilátások, miután a kivitel bővülése és a belső fogyasztás mellett a háztartások fogyasztása is enyhén bővülhet. A nem-kormányzati beruházások azonban 2015-ben is várhatóan csökkenni fognak - írja elemzésáben a brüsszeli testület.Az Európai Bizottság szerint az államháztartási hiány 2013. évi megugrása elsősorban egyes szektorális és egyszeri különadók kivezetésével (1 százalékpontnyi egyenlegromlás), az adóbevételeket csökkentő gazdaságösztönző intézkedésekkel (-0,5 százalékpont), illetve a magasabb jövedelműek személyi jövedelemadóját csökkentő (-0,25 százalékpont) intézkedésekkel magyarázható.

Az NGM reagált

Brüsszel előrejelzésével szemben Magyarország biztonságosan képes lesz jóval 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottság pénteken közzétett prognózisára, amely szerint az idén és jövőre is 3,4 százalékos GDP-arányos hiány várható Magyarországon.

A Bizottság előrejelzése azért hibás, mert a 3% fölötti hiányt -0,1%-os gazdasági visszaeséshez köti. Mivel a Kormány továbbra is közel 1%-os pozitív növekedést vár, ezért a hiány bőven 3% alatt lesz -írja reakciójában az NGM.

A lefelé módosított 2013-as gazdasági növekedéssel nem magyarázható a megemelt hiányelőrejelzés - hangsúlyozza a gazdasági tárca. Kifogásolják azt is, hogy a bizottság előrejelzésében nem veszi figyelembe több intézkedés kedvező költségvetési hatását, mint például a gazdaság fehérítését, a pénztárgépek bekötését vagy az e-útdíj bevezetését.
A közlemény szerint az előzetes pénzügyi számlák azt mutatják, hogy az államháztartás nettó finanszírozási szükséglete 2012-ben a GDP mindössze 2,1 százalékát tette ki, ami azt sugallja, hogy az államháztartás eredményszemléletű hiánya esetében a kiinduló helyzet jobb a korábban feltételezettnél, amit a bizottság előrejelzésében is figyelembe kellett volna venni. A kormány 2012-ben többször is intézkedett annak érdekében, hogy a mindenkori (3 százalék fölötti) bizottsági prognózisok lefelé történő módosítását elérje - szögezi le a közlemény. "A magyar kormány hangsúlyozza, hogy a bizottság mostani előrejelzése csupán előzetes, a végleges prognózis a tavaszi előrejelzésben májusban várható". A mostani előrejelzés ellenére a magyar kormány továbbra is abban bízik, hogy a 2004 óta fennálló túlzottdeficit-eljárás alól a sikeres költségvetési politikájának köszönhetően kikerül az ország - áll a közleményben.

Oli Rehn: további intézkedések kellenek

A magyar kormány elkötelezett a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány teljesítése mellett, és az Európai Bizottság várja: a konvergenciaprogramban jelezze, hogy milyen intézkedésekkel kívánja a kijelölt szint alatt tartani a hiányt - mondta az Európai Bizottság alelnöke pénteken egy brüsszeli sajtótájékoztatón.

Olli Rehn hangsúlyozta: ezeknek az intézkedéseknek elsősorban strukturális jellegűeknek kell lenniük.A biztos elmondta: Magyarország államháztartási hiánya 2012-ben 3 százalék alatt volt, de 2013-ban és 2014-ben meghaladja majd ezt a szintet. Az Európai Bizottság pénteken közzétett téli előrejelzése szerint a magyar államháztartási hiány a tavalyi 2,4 százalékról 2013-ra és 2014-ben is a GDP 3,4 százalékára nő.

Korábban Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arról tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság legkésőbb az áprilisi előrejelzéseket követően tesz javaslatot, hogy megszűnjön-e a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás. A végső döntést az eljárás esetleges felfüggesztéséről valamikor május-júniusban hozhatja meg a tanács - tette hozzá.

 

 

MTI