Másfél milliárdot zsebelt be az egyik kuponos cég

2013-02-26 14:25
Magyarországon több mint 1,4 milliárd forint volt a Kupon Világ összforgalma 2012-ben, ami 57 százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte a cég kedden.
Tájékoztatásuk szerint 2012-ben a vállalat 284 ezer kupont értékesített, a legnagyobb mértékben az utazás és a gasztronómia területén nőtt a kereslet ajánlataik iránt. Közölték, hogy a decemberi 149 millió forintos forgalom az ünnepek elmúltával sem esett vissza, a vállalat forgalma januárban 143 millió forint volt, így a cég a januárt és decembert is beleértve 7 hónapja nyereséget termel.



Shehryar Piracha, a Kupon Világ alapítója és ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozza: a januári adatok is alátámasztják, hogy a vállalat teljesítményére nincs hatással sem a gazdasági visszaesés, sem más szezonális hatások. A Kupon Világ magyar közösségi vásárlói oldal a Rebate Networks CEE tagjaként 2010 októberében alakult. A Rebate Networks Kelet- és Közép-Európa első és legnagyobb közösségi vásárló hálózata 8 országban van jelen, 3 millió vásárlóval.

A Kupon Világ eddig több mint 685 000 kupont adott el vásárlóinak, akik ezáltal mintegy 6,5 milliárd forintot takarítottak meg. Jelenleg naponta közel 100 000 látogatója van a www.kuponvilag.hu portálnak és naponta több mint 850 000 vásárló kap hírlevelet a legújabb ajánlatokról - közölte a cég.
MTI