Dunaferr - A szakszervezetek közel kerültek a megállapodáshoz a cégvezetéssel

2013-02-26 16:29
A Dunaferrnél működő szakszervezetek a keddi egyeztetések során közel kerültek a megállapodáshoz a cégvezetéssel, de a sztrájk jelenleg még tart - közölte a sztrájkbizottság elnöke kedden az MTI-vel.
Mucsi Zoltán elmondta, hogy üléseztek a sztrájkbizottságot alkotó szakszervezetek vezető testületei, majd újra egyeztettek a cégvezetéssel.

"A sokadik ajánlat után úgy tűnik, megállapodás közeli a helyzet" - fogalmazott.A sztrájkbizottság elnöke hozzátette: a munkabeszüntetés változatlanul tart, amennyiben aláírásra kerül a megállapodás, azonnal abbahagyják.Jelezte, hogy 16 órától ismét tárgyalnak a cégvezetővel. A megbeszélésen részt vesz Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke, Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke és Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke is.Mucsi Zoltán hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy engedett követeléseiből a Dunaferr dolgozóinak sztrájkbizottsága, miután a munkáltató nem állt elő újabb javaslattal. Úgy fogalmazott, hogy a patthelyzet feloldása és a munkabéke érdekében kompromisszumos javaslatot tettek.Közben elkezdték összeírni azokat a munkavállalókat, akik részt kívánnak venni szerdán a budapesti orosz nagykövetség elé tervezett demonstráción.

A részvételét előzetesen jelző 400-500 embert autóbuszokkal juttatják majd el a helyszínre.A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség hivatalos honlapján található felhívás szerint a demonstráció célja, hogy tiltakozzanak a főtulajdonos álláspontja ellen, miszerint a közel 7000 munkavállaló olyan munkát végez, amely már ötödik éve növeli a Dunaferr társaságcsoport veszteségét. Szeretnék felhívni a főrészvényes orosz tulajdonú állami bank, a Vnyesekonombank figyelmét és kikényszeríteni pénzügyi beavatkozását a vállalat gazdálkodásának erősítésére.

Tiltakoznak az ellen is, hogy a "Dunaújvárosban a munkájukat becsülettel végző munkavállalók munkáját az orosz nagytőke tudatosan leértékelje", illetve tudatni kívánják a tulajdonosokkal, hogy a Dunaferr munkavállalói nem szeretnék, ha 2013-ban csökkenne a reálkeresetük.A határozatlan idejű általános sztrájkot múlt kedden jelentette be az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, miután előbb a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, majd a Dunaferr Ifjúsági Szervezet is elutasította a munkáltató bérfejlesztési ajánlatát. Az érdekvédők a munkabeszüntetést a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.
MTI