A  kritikusan súlyos állapotban lévő betegek kezelését speciális ellenőrző műszerekkel, gépekkel felszerelt intenzív terápiás osztályokon végzik. Folyamatos orvosi és ápolói felügyeletre van szükségük, hiszen állapotuk változását, a funkciózavarok klinikai és műszerekkel észlelhető jeleit korán fel kell ismerni, mivel sürgős beavatkozásra lehet szükség. Ennek hatékonysága, eredményessége a gyors és helyes döntés függvénye.

Az orvosi high-tech fejlesztéseknek köszönhetően és az egészségügyi személyzet elégtelen száma miatt elsősorban az Egyesült Államokban alakították ki az elektronikus intenzív ellátóegységeket (eICU – electronic intensive care unit), a teleintenzív terápiás osztályok (Tele-ITO) rendszerét. Kiderült ugyanis, hogy több kórházban nincsenek meg a gyógyítási ajánlásokban előírt személyi normák: a folyamatos nővéri és intenzív terápiás orvosi felügyeletet a nap 24 órájában nem tudják biztosítani. Vizsgálatok igazolták, hogy a súlyos betegek halálozási aránya 30-40 százalékkal alacsonyabb azokban a kórházakban, ahol speciális gyakorlattal rendelkező orvos és nővér van folyamatos szolgálatban. Ezt azonban az egyre nagyobb szakemberhiány miatt csak a súlyos betegek harmadának tudják biztosítani.

A probléma megoldására a Tele-ITO rendszer bevezetése kínálkozott. Kiderült ugyanis, hogy az ugyanolyan hatékony a súlyos betegek ellátásában, mint a folyamatos, 24 órás orvosi szolgálati rendszer. Ezzel kezdődött el az USA-ban 2000-ben a távellenőrzéses konzultációs rendszer szélesebb bevezetése az intenzív terápiában.

A Tele-ITO betegellátó osztályon a távoli helyen lévő központ szakembereinek irányításával végzi az orvos és nővér a munkáját. A központ és az osztály személyzete audiovizuális, elektronikus hálózaton keresztül tartja a kapcsolatot egymással. A központ adatfeldolgozó és -ellenőrző műszerei a betegágy mellett elhelyezett videokamerákkal és az életfunkciókat kontrolláló monitorokkal, azok riasztórendszerével vannak közvetlen kapcsolatban.  A beteg melletti monitor adatait, a laboratóriumi és a röntgenvizsgálattal nyert eredményeket speciális komputerrendszer dolgozza fel és összesíti. Az eredmények értékelése alapján a központ konzultáns orvosa az érvényben lévő szakmai irányelveknek megfelelő ajánlást ad a távoli intenzív osztályon működő csapatnak.



A betegek mellett elhelyezett műszerek riasztórendszere (például az EKG-berendezés, az infúziós pumpák, a vérnyomás- és szívteljesítményt mérő, a légzést ellenőrző monitorok stb.) is jelzéseket ad a központnak, hogy szükség szerint megkezdhessék a beavatkozásokat. Az elektronikus betegdokumentáció összes adatának értékelésével a központ rendszeres virtuális vizitet folytat, közösen a betegágy melletti orvosokkal.  A Tele-ITO rendszer másik fontos következménye, hogy központjai- hoz több betegellátó intenzív osztály is kapcsolódik, ahol specialista orvos, nővér és adminisztrátor látja el a feladatokat.

Az intenzív betegellátás szabályai szerint a kórházakban egy orvos és négy nővér felügyel 10 intenzív terápiás pácienst, ám ugyanez a személyzet a távellenőrző központban dolgozva egyidejűleg 75-100 beteg konzultációs ellenőrzését is képes ellátni napi 24 órában.

Jelentősen megváltoztak a halálozási mutatók is az új rendszer eredményeként. A távellenőrzés bevezetése előtti és utáni adatok összevetése alapján ugyanis azt találták, hogy az intenzív osztályon a betegek halálozási aránya 20, a teljes kórházi ellátásuk (tehát más osztályon történő kezelésük) alatti halálozás 13 százalékkal csökkent. Az ellátás hatékonyságát mutatja, hogy az intenzív osztályon szükséges kezelési idő 30, a teljes kórházi tartózkodási idő pedig 26 százalékkal csökkent a távellenőrzés bevezetése után.



Ám a számítások azt mutatják, hogy a rendszer installációs és működési költsége igen magas. A távellenőrző centrum létesítéséhez 2 millió dollárra van szükség. A betegápolási egységek beruházási költsége pedig ágyanként 45-50 ezer, a működtetés évente 28-30 ezer dollárba kerül. A rendszert ennek ellenére költséghatékonynak tartják az USA-ban, mivel alkalmazásával csökkent a drága kórházi kezelési idő. És az sem hanyagolható el, hogy nincs szükség az életveszélyes állapotban lévő betegeknek a körülményes és nagy távolságra történő igen költséges helikopteres szállítására, hogy megfelelő kezelést kapjanak. Mindennél fontosabb azonban a kedvezőbb halálozási arány, hiszen emberéletről van szó.

Az USA-ban körülbelül 300 kórház több mint félmillió kritikus állapotban lévő súlyos betegét ellenőrzik a Tele-ITO rendszerben. 2000 óta mintegy 1,6 millió beteget monitoroztak távellenőrzéssel, ez az USA intenzív terápiás ellátást igénylő összes páciensének 12 százaléka. Az intenzív betegellátás mindenütt a világon – így hazánkban is – egyre költségesebb és bonyolultabb, speciális szakismereteket igénylő orvosi, nővéri feladat. Számolni kell azonban azzal, hogy az egészségügyi ellátórendszer működéséhez szükséges szakszemélyzet nem áll rendelkezésre, pedig egyre több a súlyos beteg. Erre a problémára dolgozták ki és alkalmazzák például az Egyesült Államokban a futurisztikusnak is tekinthető technikát, a teleintenzív terápiás osztályokat.

Azonban a jövő itt van. Korábban például senki sem hitte volna, hogy egyszer az ember valóban eljuthat a Holdra, és több mint negyven éve mégis eljutott. Az információs technológia egyre inkább jelen van a mindennapi életünkben és a napi orvoslásban. Nem tudhatjuk, csak sejthetjük, hogy milyen lesz a gyógyítás jövője. Éppen ezért jogoson kérdezhetjük: Quo vadis terapia intensiva?

Távirányított rendszerek

A NASA űrkutatási programjának keretében az űrhajósok orvosi felügyeletében kapott először jelentős helyet a telemedicina az USA-ban.  Ezt a rendszert próbálták ki később az intenzív betegellátó központoktól több száz kilométerre lévő kórházak betegeinek ellátásában. S ahogy természetes, hogy a repülőterek elképesztő forgalmát, a gépek felszállását és landolását távirányítással bonyolítják, és már nem ritka a vezető nélküli vonatok s metrószerelvények közlekedése, ne csodálkozzunk, ha a technika vívmányaira a medicina is igényt tart.

A szerző a Pécsi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének emeritus professzora