Visszatekintve a hatéves alelnöki időszakára, Király Júlia úgy jellemezte a válság 2008-as kitörését követő hónapokat, hogy „háborús helyzet volt, napi folyamatos, állandó riadókészültséggel", miközben párhuzamosan zajlott a jegybanki működés hatékonyságának javítása, s abban a helyzetben „óhatatlanul törtek tányérok, és hullottak a morzsák", mert gyakran másodpercenként kellett nagyon fontos döntések sorozatát meghozni.

Az augusztus óta tartó kamatdöntési sorozatot elsietettnek tartja, s egy későbbi kamatvágást is legfeljebb két-háromnak kellett volna szerinte követnie, aztán újra kiváró álláspontra kellett volna helyezkednie a tanácsnak. Ugyanakkor elismeri, hogy a kockázati megítélés tartósan és szignifikánsan csökkent, betudhatóan az EKB és a Fed bejelentéseinek, intézkedéseinek. Ezzel együtt tartja, hogy önmagában a kamatcsökkentés egy olyan gazdaságban, ahol a növekedés korlátja a bizalomhiány, nem tud élénkíteni. Sajátos megfogalmazásában: „A lovat oda lehet vezetni a vályúhoz, de nem lehet rákényszeríteni arra, hogy igyon is."

A PSZÁF és az MNB összevonása ellen sose tiltakoztak - állítja - annak módja ellen viszont igen. Úgy gondolja, az összevonás előbb-utóbb megtörténik. A kormány gazdaságpolitikáját, pontosabban a kiválasztott cégekkel kötött stratégiai megállapodásokat érintő megjegyzése, hogy „az olyan gazdaságpolitika, amely egyedi alkukra épül, rossz üzenetet hordoz, azt jelzi, hogy lejt a pálya".

Király Júliával készült interjút a Figyelő 9-dik számában olvashatja el.