Matolcsy György az MNB új elnöke

Bejött a papírforma
2013-03-01 07:55
A miniszterelnök Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is bejelentette: Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter váltja Matolcsy Györgyöt a nemzetgazdasági tárca élén.
A jegybankelnök-jelöltet délután hallgatja meg kinevezése előtt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága. Simor András távozó elnök hatéves megbízatása szombaton jár le. A jegybanktörvény értelmében a Magyar Nemzeti Bank elnökét és alelnökeit - mint a monetáris tanács belső tagjait - az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának meghallgatása után a köztársasági elnök nevezi ki, a jelöltek az álamfő előtt tesznek esküt.

A kormányfő a rádióinterjúban - a piac által jelzett kockázatokat firtató kérdésre válaszolva - a legkevésbé kockázatos döntésnek nevezte Matolcsy György jegybankelnökké jelölését. Felidézte, ahogyan első kormányzása idején, 2001-ben - amikor jegybankelnöknek jelölte Járai Zsigmondot -, úgy most is arra az álláspontra jutott, hogy kormányzati tapasztalattal rendelkező embert kell kinevezni a központi bank élére. "Miután a jegybank független, és a függetlenségét nem szabad megkérdőjelezni, ezért csak egyetlen lehetőség van arra, hogy a jegybank képes legyen a gazdaságpolitika egészében elhelyezni a működését. Ez csak akkor lehetséges, ha egy kormányzati munkát már közelről látott, tapasztalt és azt vezetett embert kérünk fel jegybankelnöknek" - fejtette ki, azzal összegezve, hogy szerinte stabilitás és kiszámíthatóság akkor áll elő, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező embert kér fel a központi bank élére.

A teljesítmény egy emberre mutatott
Orbán Viktor ezért - mint elmondta - áttekintette az elmúlt évek gazdasági és pénzügyminisztereinek tevékenységét, és úgy értékelte, a teljesítményt véve alapul "csak egy olyan gazdasági és pénzügyminiszterünk volt az elmúlt években", aki képes volt csökkenteni az államadósságot és három százalék alá csökkenteni a hiányt. "A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak, ez pedig Matolcsy György" - mondta a miniszterelnök. Azokra a kérdésekre nem kívánt válaszolni, hogy a gazdaságösztönzés területén milyen jegybanki politikát vár el, mert szerinte a kormányfőknek ezekben az ügyekben nem szabad megszólalniuk, ellenkező esetben, "ha az ember csak egy fél mondatot is tesz, akkor másnap a bankvilág a torkának ugrik".

Azt mondta, az a fontos, hogy a magyar gazdaság jól teljesítsen, és most az kell, hogy jobban teljesítsen a növekedésben, amihez a szükséges eszközök egy része a kormányzat, egy része pedig az MNB és a monetáris tanács kezében van. "Ezeknek kell valamilyen összhangban lenniük ahhoz, hogy egy ország jól teljesítsen" - hangsúlyozta.

Hozzátette, a jegybankok ma más gyakorlatot folytatnak, mint korábban, ő 16 olyan eszközt azonosított be, amelyet ma a világban a központi bankok használnak a gazdasági növekedés elősegítésére. "Azt szeretném, hogy ha a jövőben a Magyar Nemzeti Bank jobban teljesítene, mint korábban" - összegzett. Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy a Matolcsy György jegybankelnökké jelölése nyomán megüresedő nemzetgazdasági miniszteri posztra Varga Mihály eddig tárca nélküli minisztert kérte fel.

A Figyelő értesülései szerint az új nemzetgazdasági miniszter korszakváltást is hozhat a gazdaságpolitikában: a korábbi harcias, egyes ágazatokat teljes mértékben sújtó kormányzás után egy békésebb, a növekedés érdekében a kölcsönös érdekeket jobban figyelembe vevő gazdaságirányítás következhet. Ennek elsősorban a pénzintézetek, illetve tágabb értelemben a szolgáltató szektor lehet a kedvezményezettje. A mozgástér azonban nagyon szűkös, mint megtudtuk, a kormányfő által kitűzött cél az, hogy a hiány ne haladja meg a 3 százalékot, de legyen növekedés.

Az irányváltás a Figyelő értesülései szerint nem tartalmazza az NGM szétbontását egy önálló Pénzügyminisztériumra és egy stratégiai szervezetre, ez ugyanis túl sok időt venne el, miközben a 2014-es választásokig alig van több mint egy év. Házon belül viszont lesznek változások, például az adóterületen muszáj lesz átszervezéseket végrehajtani, mert az áfából és a társasági adóból már kormányszinten sem látják biztosnak a bevételi terv teljesítését.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős posztjával, a miniszterelnök azt válaszolta: "az most annyira elvékonyodott már, hogy belefér a miniszteri munkakörébe". A kormányfő egyúttal kijelentette: a kormányprogram marad, tehát a gazdaságpolitika iránya sem változik. Utóbbival kapcsolatban közölte, továbbra sem tűri el azt, hogy a szolgáltatók a tizedik bőrt is lehúzzák a magyar emberekről, ezért például árszabályozással, törvényalkotással korlátok közé kell szorítani ezek tevékenységét. Hozzáfűzte azt is, abban sem lehet változás, hogy az embereket ezentúl sem szabad büntetni azért, mert dolgoznak és többet keresnek, így a személyi jövedelemadót alacsony szinten kell tartani, amelynek mértékét - erősítette meg - tíz százalék alá csökkentené. A jövedelemadók helyett a súlypontot a fogyasztási és a forgalmi adók felé kell helyezni - tette hozzá.

Megismételte azt is, hogy az ország finanszírozhatósága körüli viták eldőltek, azokat a múltkori amerikai kötvénykibocsátással lezárták. Megjegyezte, szerinte a jegybankelnöknek és a gazdasági miniszternek van szerepe abban, hogy feloldja a bankok és a vállalkozások között fennálló ellentmondást, amely abból fakad, hogy míg a pénzintézetek azt mondják, ők az elmúlt időszakban is kínáltak olcsó hiteleket, csak nem volt rá megfelelő jelentkező, addig a cégek azt állítják, ők tele vannak sikeres ötletekkel, de nem kapnak kölcsönt jó feltételekkel.A jegybankelnök-jelöltet délután hallgatja meg kinevezése előtt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága.Simor András távozó elnök hatéves megbízatása szombaton jár le. A jegybanktörvény értelmében a Magyar Nemzeti Bank elnökét és alelnökeit - mint a monetáris tanács belső tagjait - az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának meghallgatása után a köztársasági elnök nevezi ki, a jelöltek az államfő előtt tesznek esküt.


Matolcsy György életrajza

Matolcsy György 1955. július 18-án született Budapesten. A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem ipari karán kapott diplomát 1977-ben, majd az Ipargazdasági és Iparszervezési Intézetben helyezkedett el. 1978-ban a Pénzügyminisztériumba került, ahol először a magyar szénhidrogénipar finanszírozásával foglalkozott, majd a gazdasági reform előkészítő munkáiban vett részt.1985-től a Pénzügykutatási Intézetben a tulajdonreform lehetőségeit kutatta. 1986-ban, az Intézet felszámolása után a Pénzügykutató Rt.-ben dolgozott részben kutatóként, részben tanácsadóként, a nagy visszhangot keltett Fordulat és Reform című tanulmány egyik szerzője volt. 1989 végén a Magyar Demokrata Fórum elnökének felkérésére bekapcsolódott egy későbbi kormányprogram kidolgozásába. 1990 májusában Antall József miniszterelnök személyes gazdasági tanácsadójává nevezte ki, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, egyben a Gazdaságpolitikai Titkárság vezetője és a Gazdasági Kabinet titkára lett. 1990 decemberében lemondott államtitkári tisztségéről.1991. januártól a Privatizációs Kutatóintézet ügyvezető igazgatói tisztségét töltötte be. 1991 októberétől három éven át a magyar kormány képviselőjeként a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsában dolgozott, 1994-ben a bank igazgatója volt. 1995-ben a Privatizációs Kutatóintézet, majd az ebből alakult Növekedési Intézet igazgatója lett.A Fidesz gazdasági szakértőjeként 1998-ban ő készítette a párt gazdasági programját, 1998 végétől Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének tagja volt.Az első Orbán-kormány idején, 2000-2002-ben gazdasági miniszterként dolgozott.2003-2007 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 2003-tól a Fidesz tagja. 2006 óta Bács-Kiskun megyei területi listán országgyűlési képviselő, 2006-2010 között részt vett a gazdasági és informatikai bizottság munkájában.2010. május 29-től a második Orbán-kormányban a nemzetgazdasági miniszteri tisztséget töltötte be.1981-ben írta doktori disszertációját a holding forma magyarországi alkalmazásának lehetőségeiről, az 1980-as évektől rendszeresen publikál és több könyvet is írt.

Varga Mihály az új nemzetgazdasági miniszter

Varga Mihály lesz az új nemzetgazdasági miniszter, miután a tárcát eddig vezető Matolcsy Györgyöt a miniszterelnök MNB-elnöknek jelölte.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős posztjával, Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt válaszolta: "az most annyira elvékonyodott már, hogy belefér a miniszteri munkakörébe". A kormányfő kijelentette: a kormányprogram marad, tehát a gazdaságpolitika iránya sem változik.

 

Varga Mihály életrajza

Varga Mihály 1965. január 26-án született a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon, s ott is érettségizett.1984-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, a belkereskedelmi kar áruforgalmi szakán 1989-ben kapott oklevelet. Ezután vállalatoknál közgazdasági munkakörökben dolgozott, 1995 és 1997 között a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola oktatója volt.1988 decemberében csatlakozott a Fideszhez, a párt Szolnok megyei csoportjának alapítója, 1993-95 között a megyei szervezet elnöke volt. 1992-1993-ban a Fidesz országos tanácsának elnöke volt, 1994-2003 között, majd 2005 óta a párt gazdaságpolitikáért felelős alelnöke, az országos elnökség tagja.1990 óta országgyűlési képviselő, kétszer országos listán, 1998-tól Karcag egyéni választókerületéből jutott a parlamentbe. Az Országgyűlésben számos bizottságban dolgozott, elnöke volt az 1995-97 között működő bankkonszolidációt vizsgáló testületnek, 2002-2006 között a költségvetési és pénzügyi bizottság, 2006-2010-ben a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság munkáját irányította.1995-1998 között, majd 2002 és 2010 között a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyetteseként dolgozott.Az első Orbán-kormány idején, 1998-2000-ben a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, majd 2001-2002-ben pénzügyminiszter volt. A második Orbán kormányban, 2010-től a Miniszterelnökséget vezette államtitkárként.2012 június 2-tól tárca nélküli miniszterként az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokat irányította.Varga Mihály 2000-től a Johannita Lovagrend tagja, 2001-től a karcagi református egyházközség presbitere, a Rákóczi Szövetség tagja. 2003-tól a Nagykun Polgári Egyesület elnöke. A szolnoki gazdasági főiskola címzetes főiskolai tanára.

MTI