Megszorítások jönnek az Egyesült Államokban

2013-03-02 07:55
A demokraták és a republikánusok közötti tárgyalások teljes kudarca után helyi idő szerint péntek este életbe lépett a drasztikus, 85 milliárd dolláros automatikus költségvetés-csökkentés az Egyesült Államokban.
A büdzsécsökkentés Barack Obama elnök aláírásával lépett hatályba - jelentette be késő este a Fehér Ház. A jelenlegi költségvetési évre vonatkozó csökkentés beláthatatlan károkat okozhat az amerikai gazdaságnak. Az Egyesült Államokban munkahelyek százezrei kerülnek veszélybe, és az amúgy is lassú amerikai gazdasági növekedés minden bizonnyal tovább fékeződik.

800 ezer állás mehet füstbe

Becslések szerint a költségvetési tételek visszafogása csaknem 800 ezer állás megszűnésével jár majd, és szeptember 30-ig várhatóan 0,5 százalékkal fogja vissza az amerikai gazdaság növekedésének az ütemét.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra figyelmeztetett, hogy megszorítás lelassítja a világgazdaság növekedését is. Barack Obama elnök és a kongresszusi vezetők pénteken még egy megegyezési kísérletet tettek a kudarc elkerülése érdekében, az egyeztetés azonban sikertelen volt. Az elnök a költségvetési hiányt a megszorítások mellett a leggazdagabb amerikaiaknak és az egyes cégeknek nyújtott adókedvezmények eltörlésével szerette volna csökkenteni, a republikánusok viszont nem kívántak új adókba belemenni.

Obama a kongresszusi republikánusokat hibáztatta a kudarc miatt. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy választóik nyomására előbb vagy utóbb vissza fognak térni a tárgyalóasztalhoz. Az amerikai költségvetés tételeinek kényszerű, az elnöki aláírással életbe lépett 85 milliárd dolláros csökkentésének végrehajtása szombaton kezdődik. A hét hónapra vonatkozó megszorítások terhét több mint felerészben a Pentagonnak kell viselnie, a tételek fennmaradó része a többi tárca és közintézmény között oszlik meg.

Fájdalmas lépések

Chuck Hagel védelmi miniszter máris azt nyilatkozta, hogy a büdzsécsökkentés veszélybe sodorhatja az amerikai hadsereg képességeit feladatainak végrehajtására. A republikánus miniszter olyan fájdalmas lépésről beszélt, amely - mint fogalmazott - főként a polgári alkalmazottakat és családjaikat érintheti. A költségvetés automatikus csökkentéséről még 2011-ben, az adósságplafon emeléséről folytatott tárgyalásokkal összefüggésben állapodtak meg a felek, abban bízva, hogy a törvénybe foglalt intézkedés ösztönző erővel hat majd a szelektív deficitcsökkentésről folytatott tárgyalásokra.

William Murray, az IMF szóvivője még csütörtökön kijelentette, hogy a washingtoni politikai zsargonban sequester (lefoglalás) néven emlegetett automatikus költségvetési megszorítás életbe lépése esetén a valutaalap kénytelen lesz felülvizsgálni az Egyesült Államokra vonatkozó növekedési előrejelzését. Az IMF jelezte: várhatóan legkevesebb 0,5 százalékponttal csökkenti majd a 2013-ra jósolt 2 százalékos növekedési adatot, ha a büdzsécsökkentést maradéktalanul végrehajtják.

Az NBC és a The Wall Street Journal korábban közzétett közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 53 százaléka támogatta a tervezett, vagy az annál nagyobb mértékű költségvetési megtakarításokat.
MTI