Varga: nincs szükség a költségvetés módosítására

2013-03-05 13:56
A leendő nemzetgazdasági miniszter szerint nincs szükség a költségvetés módosítására sem a pénztárgépekkel kapcsolatos műszaki tervekkel, sem az elektronikusútdíj-tenderrel összefüggésben.
Varga Mihály a parlament oktatási bizottságának keddi ülése után a pénztárgépek műszaki terveinek csúszása és az elektronikus útdíj bevezetése körüli bizonytalanság miatti esetleges költségvetési módosítást firtató újságírói kérdésre úgy válaszolt: az első két hónapon vannak túl, és az első hónapnak vannak meg a pontos államháztartási adatai.

Eszerint 0,5 százaléka teljesült az egész évre várható hiánynak, azaz semmilyen tekintetben nem indokolt a változtatás - szögezte le. Emlékeztetett a kormány februári döntésére, amellyel a két vitatott kérdésben felgyorsítják a munkát. Az első félévben ezeknek meg kell valósulniuk, és a kijelölt miniszter szerint teljesíthetők a kapcsolódó feladatok.

A devizaadósoknak nyújtandó esetleges újabb mentőcsomagról Varga Mihály azt mondta: a korábbi lépésekkel jelentős részükön tudtak segíteni, ugyanakkor tudják, hogy az árfolyamváltozás még mindig jelentős kört érzékenyen érint, és az euró vagy a svájci frank néhány forintnyi árfolyamváltozása nagyon sokaknak megnehezíti a törlesztést.

A bankszövetséggel azon dolgoznak, hogy további lehetőséget kínáljanak számukra is - jelezte. Arra a felvetésre, hogy milyen további lépésekről lehet szó, amely akár érintheti az MNB devizatartalékát, úgy válaszolt: tartalékról dönteni a kormánynak nincs jogosítványa, az jegybanki illetve monetáris tanácsi hatáskör.

Azzal kapcsolatban, hogy egy orosz honlap szerint Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a múlt héten Moszkvában arról tárgyalt az állami duma alelnökével, hogy a devizatartalék egy részét rubelben tartanák, jelezte: ő nem tud ilyen tárgyalásról, információi szerint pártközi egyeztetések zajlottak.

Arról, hogy adott esetben a dollár helyett rubelben halmoznák fel a devizatartalékot vagy annak egy részét, és hogy ez nem jelentene-e problémát egy válsághelyzetben, azt mondta: minél több lábon áll egy ország, annál stabilabb, erősebb. Ha csak egy valutára helyezik hangsúlyt, akkor hibát követnek el - közölte.
MTI