Venezuela Chávez után - Biztos, hogy semmi se biztos?

Soltész Béla
2013-03-08 07:00
Hugo Chávez halálhírét követően két téma foglalkoztatja a világ közvéleményét. Az egyik az elhunyt elnök munkásságának értékelése: populista diktátor volt-e, vagy a szegényeket oltalmazó, kivételes tehetségű államférfi? A másik a Chávez által hagyott űr a venezuelai és a latin-amerikai politikában: mi várható most, békés rendszerváltás vagy puccs és káosz? E cikk az utóbbi kérdést járja körül, fogódzókat keresve az általános bizonytalanságban.

ugo Chávez venezuelai elnök támogatói a caracasi Bolivár téren 2013. március 5-én, miután elhunyt az államfő
Fotó: MTI/EPA/Boris Vergara

Ismét kampány

Nehéz helyzetben van az, aki az Hugo Chávez halálát követő napokban kiegyensúlyozott véleményt szeretne mondani az elmúlt másfél évtized legellentmondásosabb latin-amerikai politikusáról. A kívülálló számára sokszor érthetetlenül heves indulatokat kiváltó egykori harckocsi-parancsnok halálával a latin-amerikai politikai rendszer sarokköve dőlt ki, és amíg a külföldi elemzők valamiféle egyenleget próbálnak megvonni Chávez tizenöt, hatalomban töltött évéről, addig Venezuela már a választásokra készül. Az alkotmány szerint, ha az elnök a hatéves mandátuma első négy évében meghal, a halála napjától számított 30 napon belül új választást kell kiírni, addig pedig a Nemzetgyűlés elnöke gyakorolja az elnöki funkciókat.

Noha ez igen egyszerű szabálynak tűnik, a jelen helyzetben nem könnyű alkalmazni. Mivel Chávez egészségi állapota miatt nem tudott felesküdni január 10-én, így negyedik elnöki mandátuma de iure nem kezdődött meg. Az ellenzék vezére, a tavalyi elnökjelölt Henrique Capriles ezzel szemben jelezte: pártja átmenetileg elfogadja a helyzetet, nem támaszt alkotmányos kifogást. Chávez ugyanakkor már korábban, december 8-án Nicolás Maduro külügyminisztert és elnökhelyettest nevezte meg utódjának, nem pedig a Nemzetgyűlés elnökét, Diosdado Cabellót.


Henrique Capriles, a venezuelai ellenzék vezére (k) részvétnyilvánító levelet olvas fel más ellenzéki vezetők társaságában Caracasban
Fotó: MTI/EPA

Chávez halálával tehát az a helyzet állt elő, hogy bár jogilag Cabellónak kellene az elnöki funkciókat gyakorolnia, mégis a Chávez által személyesen utódul jelölt Maduro jelentette be az elnök halálhírét, és viselkedik azóta is ideiglenes elnökként. Cabello támogatásáról biztosította Madurót, az azonban egyáltalán nem bizonyos, hogy a jövőben is belenyugszik-e, hogy a második helyre szorult vissza a chavista tábor élén.

Maduro és Cabello ugyanis a Chávez mögött felsorakozó erők kettősségét jeleníti meg. Míg előbbi, a buszvezetőből lett apparatcsik a rendszer civil, mozgalmi és elvhű oldalát testesíti meg, addig utóbbi karrierje a mérnöki diplomától a hadseregen keresztül az igazságügy-miniszterségig vezetett, és ő élvezi a hadsereg és a párt pragmatikusabb felének bizalmát. Sokáig úgy tűnt, hogy Cabello a legesélyesebb arra, hogy Chávezt kövesse Venezuela élén, ám azzal, hogy az elnök személyesen, ráadásul egy igen szentimentális hangú beszédben egyértelműen Maduro mellett állt ki, Cabello esélyei alaposan lecsökkentek. Legalábbis egyelőre.

Capriles, a fekete ló

Az elnökválasztáson tehát - amelyre az alkotmány érdekében legkésőbb április 4-én sort kell keríteni - nagy valószínűséggel összezár a chavista tábor, és a PSUV (Partido Socialista Unido de Venezuela) jelöltje Nicolás Maduro lesz. Az ellenzék ennél valamivel nehezebb helyzetben van, mert bár a tavaly októberi elnökválasztáson a Chávez-éra legjobb eredményét érték el (a szavazatok 44,3%-ával), a kampány során sokan olyannyira beleélték magukat, hogy sikerül leváltani Chávezt, hogy a csaknem 11%-os szavazatkülönbséget a regnáló elnök javára végzetes kudarcként élték meg. A következő választáson az ellenzéki pártszövetséget 2012 októberében vezető Henrique Capriles lesz az elnökjelölt, habár kritikusai szerint nem igazán karizmatikus, és retorikai képességei is hagynak kívánnivalót maguk után.


Gyászolók kísérik a Hugo Chávez venezuelai elnök koporsóját a caracasi katonai akadémiára szállító járművet 2013. március 6-án.
Fotó: MTI/EPA

Az általános bizonytalanságban tehát az bizonyosan kijelenthető, hogy március utolsó vagy április első napjaiban a Nicolás Maduro vezette bolívari baloldal és az Henrique Capriles vezette jobbközép pártszövetség fog egymással megmérkőzni. A korábbi választások tapasztalatai alapján feltételezhető, hogy a pálya erősen Maduro felé lejt majd és a kormánypropaganda igyekszik majd minél jobban lejáratni az ellenzéket, számottevő választási csalásokra ugyanakkor nem kell számítani. Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy Maduro lesz a befutó, sőt.

Jaj a győztesnek!

A következő egy hónapban minden bizonnyal rengeteg, egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatási eredmény fog napvilágot látni, amelyek közül egyesek a kormánypárt, míg mások az ellenzék győzelmét fogják megjósolni. A szavazás végeredménye azonban az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan. A chavista tábor ugyanis, bár jelentős számbeli fölényben van, tovább már nem mozgósítható: nincsenek olyan Chávez-pártiak, akik 2012 októberében nem mentek el szavazni, most viszont el fognak. Az ellenzék esetében viszont nem ez a helyzet: a bizonytalanok, vagy akik opportunizmusból támogatták a korábbi elnököt, könnyen fordíthatnak a választás kimenetelén. Ehhez azonban az ellenzéki jelöltnek minden korábbinál inkluzívabb, a politikai ellenfeleket partnernek tekintő retorikához kellene ragaszkodnia a kampány teljes időtartama alatt, amivel ugyanakkor a radikálisan Chávez-ellenes csoportok haragját vonná magára. Ha pedig szűk többséggel győz a választáson, egy olyan ország irányítását kell átvennie, amelyben a legkülönfélébb állami és helyi intézmények élén továbbra is chavisták ülnek, és elszánt, Chávezt istenítő milliók készek bármikor az utcára vonulni, az egyelőre nem megjósolható viselkedésű hadseregről nem is beszélve.

Természetesen ha Maduro győz, akkor sem lesz egyszerű a belpolitikai képlet. Chávez személyes karizmája és népszerűsége ugyan többé-kevésbé egyben tartotta a rendszert, erre azonban a joviális ex-buszsofőr aligha lesz képes. Venezuela gazdasága továbbra is egyetlen termék, a kőolaj világpiaci árának alakulásától függ, amely az ország exportbevételeinek 94%-át, a költségvetés összes bevételeinek pedig több, mint felét teszi ki. Az infláció évek óta stabilan 25% fölött van, az ország korrupció és közbiztonság terén sereghajtó egész Latin-Amerikában, a lakosság 30%-a pedig minden nagyszabású terv és program ellenére továbbra is a szegénységi küszöb alatt él. A nemzeti valuta, a bolívar hivatalos árfolyamához képest négyszeres áron lehet dollárhoz jutni a feketepiacon. Mindezen adatok jól jelzik, hogy Venezuela gazdasági és társadalmi problémái rendkívül robbanékony elegyet alkotnak. Ha tehát Nicolás Maduro lesz Venezuela következő elnöke, a következő hat év akkor sem a korábbi magabiztos, regionális középhatalmi ambíciókról, hanem a befelé fordulásról és a tűzoltásról fog szólni.

Az ALBA alkonya?

Az ugyanis szinte teljesen biztos, hogy a Chávez által megálmodott és - ha felemásan is, de - létrehozott bolívari latin-amerikai szövetségi rendszer, az ALBA (Alianza Bolivariana para los Pueblos de Nuestra América, Bolívari Szövetség a Mi Amerikánk Népeiért) lesz a következő évek nagy kárvallottja. Még ha Maduro nyeri is a választást, kénytelen lesz átstrukturálni az állam kiadásait, márpedig a legkevesebb belpolitikai áldozattal a bőkezű chávezi olajdiplomácia leépítése jár. 2008-ban, a világgazdasági válság és a nagy olajár-zuhanás előtt Venezuela a teljes évi adóbevételeinek 23,5%-át költötte a baráti latin-amerikai országok segélyezésére az ALBA és a hozzá kapcsolódó Petrocaribe keretei között. Ennek drasztikus csökkentése rendkívül nehéz helyzetbe hozná a fő haszonélvezőket, a Castro-testvérek Kubáját, Evo Morales Bolíviáját és Daniel Ortega Nicaraguáját, de Cristina Fernández de Kirchner Argentínája is megsínylené a venezuelai államkötvény-vásárlások hiányát.

 

A változások a jelenlegi helyzetben leginkább Brazíliának kedvezhetnek. Abban a valószínű esetben, ha a következő hat évben Venezuela leginkább a saját belső problémáival lesz elfoglalva, a chávezinál jóval centristább, de még mindig egyértelműen baloldali brazil vezetés lesz a leginkább vállalható az összes lehetséges partner közül az ALBA tagállamai számára. Ez különösen Kuba esetében vet fel érdekes kérdéseket, nem valószínű ugyanis, hogy Brazíliával olyan előnyös cserekapcsolatokat tudnának kialakítani, mint a híres „orvosokért olajat" rendszer. Nem túlzás azt állítani, hogy a Castro-rezsimet alapjaiban fenyegeti a várható venezuelai külpolitikai irányváltás, de a 2014 végén esedékes bolíviai elnökválasztás kimenetelét is nagyban befolyásolhatja, hogy mi történik addig Caracasban. Az viszont nagyon valószínű, hogy Brazília határozottan és tudatosan fog pozíciókat szerezni mindenütt, ahonnan Venezuela visszavonul.

Annak ellenére tehát, hogy Chávez halála ezernyi olyan kérdést vetett fel, amelyek megválaszolására még legalább egy hónapot kell várni, néhány valószínű trendet már most be lehet azonosítani. Igazán biztosan viszont csak azt jelenthetjük ki: rég volt olyan sorsfordító hónap a latin-amerikai politikában, mint az, ami tegnapelőtt vette kezdetét.

Köszönjük a Globspot segítségét.