A közeljövőben a Fed úgy szánhatja rá magát alapkamat-emelésre, hogy nem kell csökkentenie immár 3 ezer milliárd dollár értékű kincstári kötvény és jelzálogalapú értékpapír-állományát, ráadásul a 2 ezer milliárd értékű jegybanki tartalékhoz sem kell hozzányúlna. Ám egy 5 százalékos kamatemelés is adósságnövekedést jelentene a fiskális oldalon. Ebben az esetben a jelenlegi 18 ezer milliárd dollár állami kintlévőség kamata évente 900 milliárddal nőne. A kamatnövekedés az államháztartási hiány megduplázását eredményezné.

A helyzet kockázatos, a megoldás kormányzati reformokat igényel. Elsősorban a túlzott mértékű állami kiadásoknál van szükség struktúraváltásra, továbbá ki kell alakítani a célzott kormányzati támogatások rendszerét és növekedést ösztönző adópolitikai környezetet kell teremteni. A halasztásra ítélt politikai reformokon kívül a Fed és a pénzügyminisztérium azzal is időt nyerhet, ha adósságainak lejáratát meghosszabbítaná - eközben az amerikai gazdaságnak is lehetősége lenne talpra állnia. A profilváltás nehézsége, hogy a pénzintézetek jelenleg főként rövid lejáratú papírokkal rendelkeznek, aminek negatív fiskális hatásai korán megmutatkozhatnak egy jegybanki kamatemelés esetén.

A feladatok és hatáskörök optimalizációjának hiányában mutatkozik meg az a rövidtávú gondolkodás, mely a Fed és a pénzügyminisztérium vezetőire és a politikai döntéshozókra jellemző. A Fed felfüggeszti a pénzügyminisztérium felé való kamat-visszatérítési kötelezettségét, elkerülendő saját kötvényportfoliójának leértékelődését, de közben nem törődik azzal, hogy mekkora hiány keletkezik így a másik oldalon. A pénzügyminisztérium pedig azzal van elfoglalva, hogyan finanszírozza a kongresszus által jóváhagyott hiányt, így arra már nem jut erőforrás, hogy kialakítsák a hosszú távú deficitcsökkentés stratégiáját.

Ebben a helyzetben a Fed és a pénzügyminisztérium között egy új egyezségnek kellene létrejönnie, mely technikailag és jogilag is meghatározná a kamatláb-változásért viselt felelősséget.
John H. Cochrane a University of Chicago Booth School of Business közgazdászprofesszora. Több nagynevű intézet, köztük a Hoover Institute és a CATO Institute munkatársa. Korábban a Journal of Political Economy főszerkesztőjeként dolgozott, legutóbb Asset Pricing címmel jelent meg önálló kötete.