Megindult a működőtőke Kínába

2013-03-19 10:37
Nyolchavi folyamatos csökkenés után februárban először nőtt a külföldi működőtőke beáramlása Kínába. A 6,32 százalékos éves szintű emelkedésről a kereskedelmi minisztérium számolt be kedden Pekingben.
A közvetlen külföldi befektetések az év második hónapjában 8,21 milliárd dollárt tettek ki - közölte Sen Tan-jang, a minisztérium szóvivője, aki a befektetői bizalom erősödésének jeleként értékelte a növekedést és "örvendetes tényként" jelentette be.

Az első két hónap adatai ugyanakkor még mindig 1,35 százalékos visszaesést mutatnak az egy évvel korábbihoz képest.A külföldi tőkével alapított új vállalatok számát tekintve pedig kifejezetten jelentős a lemaradás: februárban több mint 36 százalékkal kevesebbet, 1032 új céget regisztráltak, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A szolgáltatási ágazatban a befektetések az év első két hónapjában 5,49 százalékkal nőttek éves összehasonlításban, míg elsősorban a mezőgazdaság, de a feldolgozóipar is jelentős csökkenést volt kénytelen elkönyvelni.

Az Európai Unióból származó működőtőke összegének növekedése meghaladta a 34 százalékot és az 1,2 milliárd dollárt, míg az Egyesült Államokból érkező 5,37 százalékkal - 497 millió dollárra - visszaesett.Sen úgy vélte, az év első két hónapjának adataiból nem lehet messzemenő következtetést levonni, előrejelzéseik szerint 2013-at a működőtőke beáramlásának stabil növekedése fogja jellemezni, nem számítanak visszaesésre.
MTI