RÖVIDHÍR - Patai Mihály lett a bankszövetség új elnöke

2013-03-22 14:49
frissítve: 2013-03-22 15:33
Patai Mihályt, az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökének pénteki testületi ülésén a Magyar Bankszövetség.
Patai Mihály korábban már volt a bankszövetség elnöke, de 2012 novemberében lemondott tisztségéről, mert álláspontja szerint a parlament a banki szektor számára további, teljesítőképességen felüli terheket jelentő, előre nem egyeztetett intézkedéscsomagot fogadott el.

A Magyar Bankszövetség alapszabálya értelmében az elnöki feladatokat azóta a szövetség alelnöke, Gyuris Dániel látta el. 2014-ben teljes tisztújítás lesz a bankszövetség elnökségében, ezért Patai Mihály mostani megbízatása egy évre szól.A szövetség pénteki közleménye szerint Patai Mihály kiemelte, hogy az ügyfelekkel és a politikai döntéshozókkal is a felek számára egyaránt hasznos, jó megállapodásokra, kölcsönös és hosszú távra megalapozott bizalomra törekszik a bankszektor.

A bankszövetség újonnan megválasztott elnöke arról is szólt, hogy a szövetség minden tevékenysége a szakmaiságon és a konszenzuson alapul, és azon a tényen, hogy a nemzetgazdaság fejlődése elképzelhetetlen a szektor eredményes működése nélkül - olvasató a közleményben. A pénteki ülésen a bankszövetség tagbankjainak vezetői egyhangúan jóváhagyták a szövetség beszámolóját a 2012. évi tevékenységről, a gazdálkodásról és az idei feladatokról, tervekről.

A Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente a 2012-ről adott értékelésében kiemelte, hogy a hazai bankszektor továbbra is nehéz körülmények között működött, így az előző évhez hasonlóan jelentős veszteséggel zárta az évet. A bankszektor mindezek ellenére megőrizte működésének stabilitását, tőkeellátottsága megfelelő volt, mindez több esetben a külföldi anyabankok által biztosított jelentős tőkeemelésnek volt köszönhető. Ennek is betudható, hogy bár az adott piaci feltételek a vállalati hitelállomány csökkenéséhez vezettek, a bankok a kockázati szempontból befogadható minden hiteligényt kielégítettek.

A lakossági szektorban az év elején befejeződött a végtörlesztési program, elérhető volt és meghosszabbodott az árfolyamgát rendszer, és érvényben volt a 90 napnál hosszabb késedelemben lévő hiteladósok segítése.Gyuris Dániel, a bankszövetség ügyvezető alelnöke 2013 legfontosabb feladatait összegezte. Rámutatott, hogy a bankok csak akkor lehetnek sikeresek, ha a magyar gazdaság is sikeres, és ismét növekedni tud - áll a közleményben. Az ügyvezető alelnök kiemelte, hogy éppen ezért a bankszövetségnek aktív szerepet kell vállalnia a gazdaságélénkítés eszköztárának kidolgozásában.

A bankszövetségnek ezen túl is kiemelt érdeke, hogy folyamatos és szakmai párbeszéd legyen mind a fiskális, mind pedig a monetáris politika alakítóival, tekintettel a volatilis gazdasági környezet kihívásaira. Gyuris Dániel kiemelt feladatként említette idénre, hogy a bankszektor a lakossági ügyfélkört megismertesse a legfontosabb közgazdasági és banki törvényszerűségekkel, illetve hozzájáruljon a lakosság pénzügyi tudatosságának növekedéséhez.

A testületi ülés során a hagyományoknak megfelelően átadták a szövetség Aranykaptár Díját a hitelintézeti szektor fejlődését és működését segítő, kiemelkedő egyéni teljesítmények elismeréseképpen. Idén Bereczné Péter Zsuzsannát (K&H Bank), Lajer Zsoltot (Commerzbank Bank), Ónódy Istvánt (OTP Bank) és Parkánszki Edinát (Erste Bank) tüntették ki.Az ülésen elnökségi tag lett Zolnai György, a Budapest Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, illetve Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. vezérigazgatója, a kis- és középbankok képviseletében.Az ülésen meghívott vendégként részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
MTI