Fordulatot hozott Varga - Bizakodó bankárok

Brückner Gergely
2013-03-29 09:29
Patai Mihály személyében régi-új elnököt, míg Zolnai György és Hegedűs Éva személyében új igazgatósági tagokat választott a Magyar Bankszövetség éves közgyűlése. A hangulat még a sok nehézség és a szektor vesztesége ellenére is inkább optimista volt, amit leginkább az táplált, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megjelent az eseményen.
A Figyelő eheti számában olvasható a részletes közgyűlési tudósítás, ezúttal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megjelenésével szeretnénk foglalkozni. A március 22-i bankszövetségi közgyűlés elején az keltette ugyanis a legnagyobb izgalmat, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is eljött, köszöntötte a szövetséget és rövid beszédében is kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy a nemzetgazdasági miniszter egy ilyen eseményen képviseltesse magát. Annak minden általunk megkérdezett bankvezér örült, hogy Varga Mihály elődjénél pozitívabban viszonyul a bankokhoz, bár az eseményen elhangzottakról többen is visszafogottan adtak információt, mert, mint megtudtuk, Varga Mihály jelenléte kapcsán volt egyfajta megegyezés, amolyan gentleman aggreement, hogy a sajtónak nem nyilatkozik senki. Ennek ellenére többen is azt mesélték a Figyelőnek, hogy az NGM új vezetésének hozzáállása érdemben meg fogja változtatni a kormányzat - bankok viszonyt.

Varga Mihály
Fotó: MTI: Kovács Tamás


Egyikük szerint a kormányzat most úgy viselkedik, mint aki szeretne együttműködni, és ehhez a jószándék és a fegyelem is megvan. Matolcsy György idején ugyanis az volt a baj, hogy a jószándék sem volt meg, ráadásul a miniszter nem is vitt végig ügyeket, voltak egyeztetések, de aztán a miniszter általában váratlanul és konszenzus nélkül bejelentett valami durvát. Most abban lehet bízni, hogy rendszer lesz a két fél kommunikációjában. Erre nemcsak Varga Mihály szakmaibb és kompromisszumkészebb hozzáállása lehet garancia, de a stábja, elsősorban Orbán Gábor, a banki tárgyalásokban is aktív adó- és pénzügy-politikáért felelős államtitkár is segíthet, hiszen ő a szakmából érkező, nagyon fegyelmezett és profi szakember. Igaz, egyes forrásaink szerint az egy érdekes elem, hogy a régi-új bankszövetségi elnöknek minden kormányzati attak ellenére állítólag jó személyes kapcsolata volt Matolcsyval, míg Varga Mihály és elődje vonatkozásában ez kevésbé mondható el, de mindebből remélhetőleg nem következik az, hogy a tárgyalópartnerek között ne alakulhatna ki konstruktív légkör. Bankárvélemények szerint a kormányzati oldalon alapvetően azért eddig sem a képességekkel, inkább a kompetenciákkal volt bak.

A főtárgyaló Pleschinger Gyula (Orbán Gábor elődje) szintén erős szakmaisággal bírt, de sok meglepetés érte, ahogy az egyik bankár fogalmazott számunkra, „kevésbé látott jól a pályán". Rendszeresen előfordult, hogy ő nagy nyitottsággal egyeztetett a bankárokkal, de a főnöke mégis egészen más nyomvonalon haladt és váratlanul bejelentett valamit (ez történt például a tranzakciós illeték megemelésénél is). Varga Mihály és stábja persze lehet mégoly szakmai is, de az mindenképpen kérdés, hogy a kormányzat és a bankok viszonya mennyire marad a miniszter szintjén, hiszen benne van a pakliban, hogy bármikor jöhet felülről egy politikai döntés, ezzel nehéz lesz felvenni a harcot. A háttérbeszélgetések során a bankárok azért elmondták, nehéz lesz az új elnökség dolga, hiszen egy év múlva jár le a mandátumuk, éppen a választási kampány finisében, és arra biztosan lehet számítani, hogy a Fidesz valamilyen módon majd megint üti a bankokat, „nem vagyunk kárörvendőek, de most annak azért örülünk, hogy fordult az ellenségkép, most az áramszolgáltatókra sújt le a kormányzati vasököl." - vélte egy beszélgetőpartnerünk.