A felnőtt lakosság 10–17 százaléka életében legalább egy major depressziós epizódon átesik, ez évente 4–7 százalékukban jelentkezik. Hazánkban az emberek 15 százalékának volt már legalább egy major depressziója, évente a népesség 7 százalékánál diagnosztizálható ez a betegség. Az arányok hasonlók a nyugat-európai és észak-amerikai adatokhoz, ám a mediterrán országokban és a Távol-Keleten az előfordulása ennek körülbelül a fele. A különbség fő oka a táplálkozási (a sok tengeri hal és az olívaolaj omega-3 zsírsavat tartalmaz), a földrajzi (több napfény, magasabb hőmérséklet) és a kulturális (kevesebb alkohol és tartós stresszhelyzet) tényezőkben rejlik.

A major depresszió tehát civilizációs betegségnek tekinthető, mert a tartós stresszhelyzetek, a sorozatos negatív életesemények provokálhatják azt az arra hajlamos embereknél.  Gyakran észlelhető, hogy a tünetek napszaki ingadozást mutatnak (pl. reggel rosszabb, estére jobb), de fontos szerepe van az ezen időszaki ritmusok (alvás-ébrenlét, táplálkozás stb.) felborulásának. Major depresszió esetén az indokolatlanul szomorú, nyomott hangulat mellett másik fontos tünet az ún. anhedónia, vagyis az örömérzés hiánya. A beteg nem tud semmi olyan dolognak, tevékenységnek örülni, aminek régebben örült.

A kezeletlen major depresszió legsúlyosabb komplikációja az öngyilkosság, rendkívül összetett, számos orvosi, biológiai-pszichiátriai, pszichoszociális és kulturális komponenssel. Az öngyilkosságot elkövetők kb. 90 százaléka többnyire nem kezelt major depresszióban szenved halála idején, és a nem kezelt major depressziós betegek 15 százaléka öngyilkosságban hal meg. Ugyanakkor a depressziós betegek döntő többsége sohasem lesz öngyilkos, ami a személyiségbeli (impulzív-agresszív személyiségvonások, pesszimizmus, reménytelenségérzés), illetve szociális (negatív életesemények, tartós stresszhelyzetek, mint például a munkanélküliség és az ezzel járó egzisztenciális problémák) tényezők szerepére utal.

A betegek körülbelül fele jut el az orvosi ellátásig, és csak csökkenő hányaduk nem kap megfelelő diagnózist és kezelést. Hazánkban az utóbbi 25 évben közel 50 százalékkal csökkent az öngyilkossági halálozás – ennek egyik fő oka a depressziós betegek kiterjedtebb, hatékonyabb kezelése –, 2011-ben a 100 ezer lakosra eső 24 öngyilkossággal az Európai Unióban csak Litvánia előz meg bennünket. Ám a csökkenés 2007-ben megállt, azóta pedig stagnált. A kedvezőtlen változás okainak feltárása céljából elemeztük a 2000–2011-es évek szuiciditási rátáját, a munkanélküliségi arányt és az antidepresszívumok forgalmát.

Eredményünkről a Lancet hasábjain ebben az évben számoltunk be. Az utolsó évtized adatai szerint a magyar szuiciditási ráta 25 éves csökkenésében 2007-ben volt fordulópont, míg a munkanélküliségi ugyanebben az időszakban két lépcsőben emelkedett, egy kisebb arányban 2005-ben és egy nagyobban 2009-ben. A hazai adatok alátámaszthatják azt az elméletet, hogy a jelenlegi globális gazdasági válság kedvezőtlenül befolyásolja a társadalom mentális egészségét.

Prof. dr. Rihmer Zoltán

A szerző Széchenyi-díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora