Olaszország negyedik legnagyobb bankjának, a 2007-ben a Banco Popolare di Verona e Novara és a Banca Popolare Italiana fúziója következtében létrejött népbanknak a magyarországi leányvállalata már 2007 óta jelen volt a magyar piacon, amikor a maláj hátterű IC Bank üzleti tevékenységét vette át.

A Banco Popolare Hungary tíz budapesti és Budapest környéki fiókkal rendelkezett, 145 alkalmazottal működött és mérlegfőösszege 133 millió eurót tett ki. Információnk szerint a magyar bank már három éve eladósorban volt.

A mostani tranzakcióban pénzügyi tanácsadóként a KPMG, jogi tanácsadóként a Clifford Chance vett részt az eladó oldaláról, a vevőt pedig a Mezei Róbert Ügyvédi Iroda képviselte. A tranzakció akkor lesz sikeres, ha hatvan munkanapon belül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is jóváhagyja, de az sem kizárt, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak is engedélyeznie kell az ügyletet.

Simonyi Tamás, a KPMG tranzakciókért felelős partnere szerint ez a tranzakció egy tendencia része: amelyik bank olyan helyzetben van, hogy el tudja adni a veszteséges magyar bankját, az megpróbálja. Van, akinek sikerül, van, akinek nem.

A Banco Popolare Hungary az elmúlt években nem csinált nyereséget és arra sem volt reális esély, hogy ez megváltozzon, ezért anyabankja régóta szerette volna értékesíteni a bankját. Volt magyar és külföldi érdeklődő is, és a vevő szempontjából leginkább az lehetett vonzó, hogy a vételár (0,5 millió euró) és a bank saját tőkéje (18 millió euró) között volt egy érdemi különbség. Nagyon leegyszerűsítve egy bonyolult tranzakciót, van miből további veszteséget csinálni. ha a MagNet meg tud állni 17,5 millió euró alatt a jövőbeli veszteségekkel, akkor jó üzletet csinált. Ez a tranzakció kizárólag a magyar leányt érintette, de a Banco Popolare korábban már a cseh leányát is eladta egy londoni private equity cégnek. Maradt még egy horvát leánybankja, de az annyira kicsi önmagában, hogy biztosan az is eladó.

Azt nehéz megítélni, hogy pontosan mit is vásárolt a MagNet. Úgy tudjuk, hogy a banknak működésből származó és hitelezési vesztesége is volt. A magyar gazdaság jelen helyzetében nem túlzottan bátor jóslással is megmondható, hogy további hitelezési veszteség is biztosan lesz még. Ennek ellenére Simonyi Tamás elmondásából úgy tudjuk, hogy a vevő tudta mit vásárolt, igyekezett minden meglepetést elkerülni, nagyon alaposan megnézte a portékát. Nagy kérdés, hogy ez a nem túl nagy deal lökést adhat-e a tranzakciós piacnak a bankszektorban?

Ez leginkább nem is a vételáron, sokkal inkább az anyabanki finanszírozás rendezésén múlik. Maga a vételár ugyanis nem nagy tétel, a veszteséges bankok nagyon olcsók, mert nincs igazán remény, hogy leküzdjék a mínuszukat abban a környezetben, ahol a bankadó és a tranzakciós adó marad, az ügyfelek hitelképessége pedig inkább csak romlik. Az igazi nehézség az anyabanki finanszírozások visszafizetése, hiszen ha egy bank eladja a magyar leányát, biztos, hogy vissza is szeretné kérni az anyabanki kölcsöneit. Az pedig már nem pártízmillió euró, hanem többszázmilliós, olykor milliárd eurós tétel, annyit meg ki tenné be Magyarországra?

Amióta az MFB a német DZ Bank rovására erősítette pozícióját a Takarékbankban, ez az első olyan tranzakció, amikor a magyar bankszektorban hazai szereplők külföldiektől szereztek tulajdont. Orbán Viktor ezt korábban kívánatosnak minősítette, ám ennek a tranzakciónak a mérete olyan kicsi volt, hogy ebből kár lenne messzemenő piaci következtetéseket levonni.