Rodrik kijózanítóan közbeveti, hogy az országcsoport vezetőinek nem feltétlenül kéne külföldön keresniük a megoldandó problémákat, hiszen közülük egyedül az afrikai ország kap helyet a fejlett OECD államok között. Ennek okai közel sem a gazdasági erejükben keresendőek: Kína és Oroszország demokratikus berendezkedését a mai napig éles kritikák érik, míg Brazília és India folyamatos harcot folytat a mélyszegénység ellen. Mind a négy országban hatalmasak a társadalmi egyenlőtlenségek, rosszul működő szociális ellátórendszereik pedig kevés lehetőséget adnak az egyéni felemelkedésre. Mindennek különleges hangsúlyt ad, hogy ebben az 5 országban él a Föld népességének közel a fele.
A világnak sokkal inkább egy új vezető erőre, valódi alternatívára lenne szüksége, mintsem egy újabb fejlesztési bankra. Gazdasági erejük növekedésével a BRICS országai egyre komolyabb globális szerepet vívnak ki maguknak, ám ők sem tudják, hogy mit kezdjenek vele - ékes bizonyítéka ennek az országok gyenge érdekérvényesítő képessége a G20 és a WTO találkozóin. Napjaink kérdése, hogy a fejlett Nyugat által kiépített XX. századi politikai rendszer képes-e végigvezetni a világot a XXI. századon. A BRICS lényegi hozzájárulása a globális problémákhoz egy új alapokra épülő paradigma megalkotása lehetne.
Ez az irányvonal hirdetheti egy új termelési rend felé való elmozdulást, a politikai sokféleség elfogadását és végső soron a nemzetgazdasági érdekek előtérbe helyezését - ám mindennek társulnia kell az emberi méltóság és emberi jogok védelmével; ez az, amiben a leginkább fejlődésre szorul a BRICS. Ha ezen országok képesek lesznek megteremteni belső stabilitásukat, könnyen válhatnak a XXI. század új vezető hatalmaivá - mindezt viszont nem erővel, hanem útmutatással kell elérniük.
Dani Rodrik (1957-) török közgazdász, számos nagysikerű könyv szerzője. Jelenleg a Harvard egyetem John F. Kennedy Kormányzástudományi Iskolájában tanít. Kutatásának középpontjában a helyes gazdaságpolitika, és az egyes kormányzatok sikerességének forrása áll.