Hét milliárd forinttal csökkent a lakosság gyógyszerre fordított kiadása

2013-04-17 13:21
Félévente hirdet árlicitet az OEP a generikus gyógyszerek árának csökkentésére, ennek eredményeként tavaly hét milliárd forintot takarítottak meg a betegek a kiváltott gyógyszereiknél, a cégek átlagosan 35 százalékkal redukálták a készítmények árát.
Tízezer általános iskolás gyermek egy évi étkezési költségének felel meg az az összeg, amit az OEP a másfél éve, a generikus orvosságokra (lejárt szabadalmú) bevezetett vaklicites árversenyen ért el - mondta mai sajtótájékoztatóján Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója. A gyógyszercégeket 4 alkalommal versenyeztették, tavaly ennek hatására 7 milliárd forintot takarítottak meg a betegek zsebére, azaz ennyivel kevesebb volt az általuk fizetett térítési díj.

A vaklicit lényege, hogy az azonos hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek árára tegyenek ajánlatot, ám az egyes cégek nem ismerik a versenytársaik által kínált árakat. Az OEP célja kiválasztani a legolcsóbb ajánlatot, amelyet, a megfelelő ellátás biztonsági garanciák figyelembevételével referenciatermékként kezel, és a többi azonos hatóanyagot tartalmazó készítmények számára is azonos összegű támogatást nyújt. A főigazgató azt is elmondta, hogy a gyógyszerkasszával való gazdálkodás ugyancsak tavaly 28 milliárd megtakarítást hozott az Egészségbiztosítási Alapnak, ami az Országos Mentőszolgálat egy évi működési költségvetésének felel meg.

A Figyelő online kérdésére azt válaszolta: van további tartalék a versenyeztetésben, hiszen újabbnál újabb generikus készítmények kerülnek forgalomba. Nemzetközi tapasztalatok is igazolják a vaklicit létjogosultságát. S azt is kijelentette: azon vannak, hogy a megtakarítások révén a betegek érdekeit szolgáló innovatív orvosságokat befogadja a biztosító a támogatotti körbe.


A vaklicitbe legnagyobbrészt olyan hatóanyagok tartoznak, amelyek a lakosság nagy részét érintik, és a betegek naponta szedik. 2,5 millió beteg számára csökkentek például a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek árai. Lényegesen kedvezőbb áron lehet hozzájutni többek között a koleszterincsökkentő készítményekhez, valamint az asztma vagy a depresszió elleni gyógyszerekhez. Van példa arra is, hogy egyes készítmények ára több, egymást követő liciten is csökkent.

A vaklicit sikerét és hatékonyságát bizonyítják az eredmények és a statisztikai adatok. Az eddigi 4 vaklicites eljárásban 1305 gyógyszer ára csökkent, átlagosan 35 százalékkal, de volt példa 79,3 százalékos csökkenésre is Az intézkedésnek köszönhetően tehát a betegek terhei jelentős mértékben csökkentek - tette hozzá Bidló Judit, az OEP Ártámogatási Főosztályának vezetője. Elmondta azt is, hogy az utolsó licitnél 712 gyógyszer árának csökkentésére adtak be ajánlatot a cégek, közülük 600-nak csökkent a lakosság által fizetett térítési díja. A betegnek nem kötelező félévente váltani a gyógyszerét, áttérni az olcsóbbra, ha marad a korábbi gyógyszerénél, annak árához a legolcsóbb, úgynevezett preferencia árhoz adott OEP-támogatása számíthat. Amúgy, ha mindenki áttérne az olcsóbb gyógyszerek alkalmazására, a 7 milliárdos megtakarítás lényegesen több lenne.

Megtudtuk azt is, hogy a versenyeztetés hatására az orvosságok 5 százalékát vonták ki az OEP által támogatott gyógyszerkörből, ám Bidló Judit szerint azok mindegyikének van megfelelő hatóanyagú gyógyszere a biztosító listáján.