Kapuvár - Egyben vagy szeletben

MEGHIRDETTÉK A KAPUVÁRI HÚSÜZEMET
Szirmai S. Péter
2013-04-20 14:00
Nincs műszaki akadálya a kapuvári üzem újraindításának, állította Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. felszámoló biztosa a Kossuth Rádióban, aki szerint már csaknem két számjegyű az érdeklődők száma, miután meghirdették eladásra a gyárat.
A vevőjelöltek május 3-ig tehetnek ajánlatot a felszámolási eljárás keretében.
A Figyelő által megkérdezett húsipari befektetők egyike sem kíván azonban az első körben pályázni a kapuvári üzemre, pláne nem annak újraindítására. Mint mondták: „se márkája, se piaca nincs". Második körben, megfelelő áron, legfeljebb a Bacon Kft. értékesebb gépei érdekelhetik a piaci szereplőket. Manapság hegyekben állnak Európa szerte a hasonló, eladatlan húsüzemi berendezések. Ahogyan azt az egyik konkurens világossá tette, neki sem a gyár megmentése a célja, hanem éppen ellenkezőleg: nehogy még egyszer valaki újraindítsa a rivális üzemet.
A felszámoló megfogalmazása pontos volt.



Műszaki akadálya nincs az üzem újraindításának. Piaci viszont annál inkább, hiszen az üzem immár harmadik, tavalyi újjáélesztése is kudarcba fulladt. Román Gyula, aki 2008-ban visszavette, majd 2012 nyarán jelképes összegért gyorsan továbbadta a negyedmilliárd forintért vett Kapuvári Hús Zrt-t, ezt akkor így magyarázta a Figyelőnek. „Az egész húsipar mély válságban van, nem csak Magyarországon, hanem az EU-ban is. A még működő cégek jó része óriási veszteséget halmoz. Aki most túlél, az a jövőben már keresni fog." A volt cége ugyan a titokzatos új tulajdonosok kezében pár hónap alatt bedőlt, de Románnak igaza volt, a húsipar egyre mélyebb válságban van. Nemcsak a történelmi csúcsokra drágult alapanyag, a kilónként 385-390 forintos élősertés ár, és a gyors tempóban csökkenő hazai fogyasztás ellentmondása, hanem a piac egyharmadát meghaladó feketegazdaság miatt is. Ez ellen szemlátomást tehetetlen a kormány, főleg az után, hogy a gyógymódként javasolt fordított áfa-fizetés bevezetését az élősertés és a takarmányok esetében, elvetette az EU Bizottság. A vidékfejlesztési tárca, a szakmai szervezetek és az MSzP által javasolt áfa-csökkentést pedig, költségvetési és úgy tűnik presztízs okokból sem vállalja a kormány.

A cikk részleteit a Figyelő 16-dik számában olvashatja.