Figyelő exkluzív - Megszólalt a világ leggazdagabb arabja

Al-Valíd bin Talál bin Abdul Aziz al-Szaúd
Izsák Norbert
2013-04-18 06:50
Rendre felülértékeli amúgy sem szerény vagyonát a világ leggazdagabb arab embere. Bankokba, informatikai és médiacégek részvényeibe valamint szállodákba fekteti a pénzét. Sürgeti a civilizációk párbeszédét, miközben muszlim hitének tulajdonítja a gazdagságát, és imádja a luxusjátékszereket -olvasható a Figyelő 16-dik legfrissebb számában.
Apai nagypapája Szaúd-Arábia alapítója, Abdel Aziz ibn Szaúd volt (az országot is róla, azaz a dinasztiáról nevezték el), igaz, apja csupán a király 21. fia volt. Édesanyja Libanon első miniszterelnökének, Riad al Szolnak a gyermeke. A papa, az idősebb Talál herceg az 1960-as évek elején Szaúd-Arábia pénzügyminisztere volt, ám társadalmi reformelképzelései miatt egyiptomi száműzetésbe kényszerült. A kis al-Valíd az édesapjától elvált édesanyjával Libanonba költözött, ott járta ki az elemi iskolát, a család ismerői szerint fiatalkorában sokat csavargott, még el is szökdösött otthonról. Ez aztán megváltozott, amikor 1968-ban - a szaúdi rezsimmel időközben békét kötött apja - beíratta a rijádi katonai akadémiára.



Nehéz lenne titkolni, mennyire fontosak al-Valíd herceg számára a számok - különösen, ha azok az ő különböző listákon való helyezésével kapcsolatosak. Kerry A. Dolan, a Forbes szupergazdagok listájának összeállításáért felelős szerkesztője nyilvánosságra hozta, hogy előfordult, a szaúdi pénzember előfordult már-már könnyek között kérte rajta számon, miért nem került előkelőbb helyre valamelyik Forbes-listán. Dolan szerint az öntelt herceg nyilvánvalóan a top 10-be szeretne bekerülni, és a helyezése felturbózására "még Donald Trumpnál is több időt és energiát fordít".

Vendégeit többnyire a rijádi Kingdom Resortban szórakoztatja - az impozáns, félmillió négyzetméteres birtokon három tó is elfért. Az ingatlanban a 420 szoba mellett benti teniszpálya is van, és vendégeinek szívesen mutatja meg a falakat díszítő számtalan saját magát ábrázoló festmény mellett az 50 fadobozban őrzött verébtojásnyi nagyságú smaragd- és gyémántokkal díszített ékszereit. A herceg állítja: gyűjteménye értéke meghaladja a 700 millió dollárt. 250 ezer négyzetméteres a szintén rijádi, a marketingvideókban előszeretettel mutogatott, és ezért a rossznyelvek által csak Promotion Palace-nek hívott ingatlana. A palota parkjában van egy kisebb állatkert, egy mini-Grand Canyon, az épület mintegy 317 szobáját pedig másfél ezer tonna márvány, valódi arannyal futtatott vízcsapok díszítik, a lakók információs éhségét 250 tévé csillapítja. Megépítése 300 millió dollárt kóstált, arról nincs adat, mennyi pénzt emészt fel a fenntartása.

A cikk további részletei a Figyelő 16-dik számában olvasható.