Bokros verset szavalt, öt kopek a metrójegy ára

Megalakult a Modern Magyarország Mozgalom
Cseke Hajnalka
2013-04-21 15:45
A rendszerváltás körüli éveket idézték azok a közéleti személyiségek, akik Budapesten az egyik fővárosi szállodában bejelentették, megalakult a Modern Magyarország Mozgalom, amelynek elnöke Bokros Lajos, európai parlamenti képviselő, ex-pénzügyminiszter, alelnöke pedig Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum, majd a Magyar Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője. A párt megalapítását üdvözölte Dávid Ibolya, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen.
Az egyik nagykörúti szálloda zsúfolásig megtelt termében jelentette be vasárnap délelőtt Bokros Lajos európai parlamenti képviselő, a Horn kormány volt pénzügyminisztere, hogy új párt jött létre Modern Magyarország Mozgalom néven. Az eseményen részt vett Heller Ágnes filozófus, Herényi Károly volt MDF-es parlamenti képviselő, frakcióvezető. Az alapítók között található Cselényi László, a Duna Televízió volt elnöke, Kajdi József, közjogász, az Antall kormány miniszterelnöki hivatalának vezetője, Hudecz Ferenc, kémikus, az ELTE volt rektora, Csík Gabriella egyetemi docens, Orosz Csaba, a Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Roszik Gábor, evangélikus lelkész, Ungváry Rudolf gépészmérnök, Pálffy G. István televíziós újságíró és Vörös Imre volt alkotmánybíró.

Szokatlan módon a tájékoztató elején Bokros Lajos Ady Endre „Barangolás az országban" című versét olvasta fel minden kommentár nélkül. A vers első strófáját érdemes idézni: „Csönd van és csöndben barangolok én, E kis Guignol-országocskán keresztül, Hol füröszt mindent piszkos, őszi ár, S ömlik a könny nádas kunyhó-ereszbül. S e nagy halkságnak ül dombtetején, Bizakodón s hencegvén, mint a páva, Gazemberek vadászó, nemtelen, Puskás, bitorló, úri társasága."

A focit sokféleképpen játsszák

A Modern Magyarország Mozgalom, azaz a MOMA Európa-párti, nemzeti, demokrata, piacpárti, őszinte és szolidáris politizálás mellett elkötelezett. Gyújtó és gyűjtő párt, s annak érdekében kíván politizálni, hogy „Minden magyar állampolgár itthon legyen Európában." Négy értéket állít középpontba, a nemzeti összefogást, együttműködést és szolidaritást, a demokratikus jogállam, az emberi méltóság és a polgári jogok tiszteletben tartását, a szabad piac valamint az egyén, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát.

Bokrosék célul tűzték az alkotmányos jogállam, a fékek- és ellensúlyok rendszerének helyreállítását, s elutasítanak mindennémű demagógiát és kirekesztést. Az ex-pénzügyminiszter kiemelte: károsnak tartják az államközpontú szemléletet, s általában a paternalizmust. Amikor az egyik külföldi tudósító rákérdezett arra, mit gondol a rezsicsökkentésről, egy anekdotát mesélt. Kirov halálát követően az 1930-as években Sztálin arról beszélt, hogy a nagy és hatalmas szovjet állam nem szolgáltathatja magát ki a „kapitalista kereslet és kínálat kiszámíthatatlan piaci törvényeinek", az állam mindent tud, az állam mindent előre lát, ezért az állam majd bölcsen szabályozza a metrójegy árát is. S valóban, törvénybe iktatták, 5 kopek a metrójegy ára, ötven évre.

Pusztai Erzsébet egy futball labdát tett a pulpitusra, s derültség közepette közölte: a focit sokféleképpen lehet játszani. Előfordul, hogy az erős megváltoztatja a játékszabályokat, lecseréli a bírót és a partjelzőket is. Kioszt néhány piros és sárga lapot, s jó néhány játékost csak úgy bokán rúg. Az ellenfél kapusát már ki sem kell állítania, így is győz. De vajon mit érez az a csapat, amelyiket megaláztak? S mennyire őszinte az öröme a győztes csapatnak? De leginkább az a kérdés, hogy mit szól a FIFA, elfogadható-e egy ilyen körülmények között elért győzelem?


Kérdésre válaszolva Bokros leszögezte, nem kéri sem a MOL, sem az OTP anyagi támogatását, az alapítók és a tagok saját zsebükből finanszírozzák a pártot. Hatalmas bázis egyelőre nem áll mögöttük, de abban bíznak, hogy személyes fórumokon és az interneten keresztül sokakat elérnek. Összefognak minden demokratikus értékrendet valló ellenzéki párttal. Úgy vélekedett, történelmi bűnt követ el, aki egyéni érdekektől vezéreltetve az összefogás alól kibújik.