Paul Sabatier francia vegyész az 1890-es évek végén egy forradalmian új eljárást fejlesztett ki laboratóriumában. Porlasztott növényolajgőzt elegyített hidrogéngázzal, és a kezelés hatására a folyékony olaj krémes, szilárdabb állagú anyaggá vált. A hidrogénezésnek nevezett módszerét Nobel-díjjal jutalmazták, de Wilhelm Normann német kémikus alig pár évvel ez után tökéletesítette a hidrogénezést. A gáz átbugyborékoltatásával 1901-ben már a folyékony olajat is hidrogénezni tudta. A hidrogénezett zsírgyártás globális karrierje 1909-ben vette kezdetét, amikor a Procter & Gamble megszerezte a szabadalmaztatott Normann-féle módszert, és ezzel megkezdődött a nagyüzemi termelés. Az USA-ban élelmiszer-ipari forradalmat hozott a hidrogénezés, mert ezzel az importált trópusi pálmaolaj helyett a helyben termett szója és a földimogyoró olajából is tudtak technológiabarát növényi zsírt előállítani.

Ennek hatására olcsóbban gyárthatták a margarint, amelynek fogyasztása az 1960-as évektől már lekörözte a vajét. Az amerikai és európai piacvesztésbe a tejipar nem tudott belenyugodni. A margarin-vaj háborúban azonban a vajlobbi sokáig nem tudott fogást találni a margarinon. Még fricskát is kapott, amikor a növényi zsírokból készített margarinokat egészségesebbnek titulálták, mint az érelmeszesedésért inkább felelős, telített zsírokban gazdag vajat. A technológusok áldották Normannt és a hidrogénezett növényi olajokat, amellyel nemcsak egyszerűbb volt a gyártás - mert például a kívánt értékre állíthatták be az olvadáspontot -, hanem kenhetőbb a margarin, és ropogós maradt a hasábburgonya. A kakaós bevo-nóval kezelt édesség pedig csak a szádban olvadt, nem a kezedben. A kocka 1988-ban fordult, amikor amerikai egészségügyi szakértők a transzzsírokat okolták a koszorúér-megbetegedések számának növekedéséért. A vizsgálatok alapján 1994-ben már úgy becsülték, hogy az országban évi akár 30 ezer szívhalálért felelősek a transzzsírok.

Bővebben a Figyelő 17-dik számában.