Kimegy a divatból a charter

Légörvényben
Kiss Róbert Richard
2013-05-05 07:00
Jelentősen csökken a kereslet a bérelt járatok iránt: rövidülnek a nyaralások, és egyre több utast szipkáznak el a fapados légicégek.
Gyászos szezonra készülnek a charterbizniszben érdekeltek. A Travel Service az új generációs Boeing gépeit Kanadába vitte, a magyar utasok pedig menetrend szerinti járatokkal utazhattak, átszállással, 25-30 százalékkal drágábban. Nagyon sokan a Bécs melletti Schwechat repülőterét választották.

A Travel Service gépei a nyári szezonban sem jönnek Ferihegyre, mégis lesz Travel-charter. A cégen keresztül megrendelt járatok nyáron az egyiptomi Hurgadába és Sarm-es-Sejkbe, görög és török célpontokra, Mallorcára, valamint a bolgár Napos-partra közlekednek.

Az eredeti tervekhez képest tavasszal egyre csak csökkent a számuk, volt olyan iroda, amely eredetileg 13 járatot akart indítani, azután öt lett belőle, és végül arra sem ezzel a céggel szerződött.

Sokat számláznak

Az évi 10 milliárd forint feletti forgalmat elérő Neckermann ügyvezető igazgatója, Békefi Veronika elmondta: 2013 nyara náluk az új repülési politika időszaka. Ez azt jelenti, hogy rajta lesznek ugyan a chartergazda IBUSZ járatain, a Travel Service gépein, de inkább a célállomások helyi légitársaságaival próbáltak meg szerződni.

Lesznek görög, török és egyiptomi, valamint spanyol chartereik, ezenkívül nagyon sok út elérhető bécsi indulással, valamint frankfurti átszállással.

Hardy Mihály, a budapesti repülőtér szóvivője cáfolta azokat az utazásszervezői véleményeket, hogy drága lenne a charterek indításához a reptér. Mint elmondta, Prágáéval azonos az árszint, az utaskezelési díj pedig csak 25 euró fejenként. Más kérdés, hogy több utazásszervező 100 euró körüli összeget számláz tovább az ügyfelének.

A charterpiac alakulásáról további részleteket olvashat a Figyelő hetilap május 2-i, idei 18. lapszámából.