RÖVIDHÍR - Átadták a Wizz Air repülés szimulációs és képzési központját

2013-05-03 11:58
Átadták a Wizz Air légitársaság repülés szimulációs és képzési központját a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pénteken.
A légitársaság 4,5 milliárd forint beruházással létrehozott képzési központjában egy teljes Airbus A320 repülőgép-szimulátort helyeztek el, később pedig két utastér másolattal és a tűzoltás gyakorlására kialakított egységgel egészítik ki.

A költségek tartalmazzák a 10 éves üzemeltetést is.Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az átadáson kiemelte, hogy az oktatási központ létesítése Magyarország sikerének egyik további előmozdítója lehet, amely munkahelyek létrehozásához járul hozzá.

A Wizz Air légitársaság, valamint a HungaroControl légiirányító cég teljesítményét figyelembe véve Magyarország jó úton halad azon az úton, hogy a regionális légügyi központtá váljék - jelentette ki a miniszter.

Németh Lászlóné hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozások teljesítménye bizakodásra ad okot, hiszen több példa is mutatja, a magyar cégek munkájuk révén részesei lehetnek világszínvonalú fejlesztéseknek.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója kiemelte, hogy a légitársaság teljes belső munkaerőképzését hozta Budapestre a Budapest Airport és a holland Flight Simulation Company (FSC) céggel való együttműködés révén.

A Wizz Air folyamatosan növekvő légitársaság, jelenleg 1500 pilótát és légiutaskisérőt alkalmaz, a következő 10 éven belül a foglalkoztatottak létszáma 5000-re növekszik - jelentette ki a vezérigazgató, aki szerint teljesítményük hozzájárul a magyar turizmus bővüléséhez is.

Bob van Balen, a képzési központot üzemeltető holland cég, az FSC ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a Wizz Airrel hosszú távú együttműködés elé néznek, szimulátoruk 100 százalékban a légitársaság képzését szolgálja.
MTI