Utazást segítő cég nyerte a startup versenyt

Devecsai János
2013-05-04 07:00
Olcsó repülőjegyeket ajánló szolgáltatás győzött a BarCamp Budapest konferencia startupversenyén. A dobogó másik két helyére egy tárhely optimalizálással foglalkozó cég és egy mobil játék került, ami a városok eldugott csodáit segít megtalálni.
Az utazás szervezésében segédkező portálokkal ugyan lassan Dunát lehetne rekeszteni, ám ahogy a csütörtöki Budapest Bank Startupversenyen is kiderült: letisztult kezelőfelülettel és egy innovatív ötlettel még ezen a piacon is lehet újat mutatni. „Hova lehet olcsón eljutni?" - a nyertes Drungli szolgáltatása azoknak készült, akiknek a nyaralás vagy a hétvégi program szervezésében ez a döntő kérdés és nem fix úticélban gondolkodnak. Az alapítók ígérete szerint mindössze 12 másodpercbe telik, amíg a webes felületükön megadjuk az indulás helyét és idejét, az alkalmazás pedig ezután máris ellát minket olcsó repülőjegy ajánlatokkal. A zsűri külön értékelte, hogy a Drungli mögött már egy működő béta verzió és egy kialakulóban lévő ügyfélkör áll. Az alkalmazás akár Budapestről is használható: az oldal tanulsága szerint most vasárnap 17 ezer forint alatt akár Brüsszelbe vagy Stockholmba is el lehetne jutni.

A döntőbe kerülő versenyzők közül a második helyet megkaparintó Prise volt az egyetlen, aki nem az átlag mobil és PC felhasználókat jelölte meg célközönségnek. Ők az adattárházakra szakosodott Teradata termékeihez készítenek kiegészítő megoldásokat. A szoftvereikkel a cégek többek közt csökkenthetik a processzoraik terhelését és a korábbiaknál kisebb helyen is el tudják tárolni az adataikat. A Prise a sajátos ügyfélköre miatt aligha tud majd a következő Ustream-é vagy Prezi-vé válni, ám ahogy a zsűritagok is kiemelték - akiknek a sorában ott ült az eBay volt alelnöke Gil Penchina és a bécsi Pioneer Festival gazdája, Tim Röhrich is - a Prise jól definiált célt tűzött ki maga elé és egy olyan piacot, ami valóban komoly üzleti lehetőségeket rejt.




A verseny harmadik helyét viszont már egy széleskörű érdeklődésre számító „városi kincskereső" játék a Sighter nyerte el. Az egyelőre csak iPhone-ról elérhető alkalmazással kevésbé ismert, eldugott látványosságokat - többek közt díszes köztéri órákat, domborműveket, vagy épp falfestményeket - lehet felkeresni. A játékos a kiválasztott látnivalóhoz nem kap GPS koordinátákat, csupán azt tudhatja meg, hogy milyen irányba és mennyire messze van a kijelölt cél. Viszont ha a felhasználó kellően közel került, akkor az alkalmazás a régi gyerekjátékokat idézve, már csak hideg-meleg jelzésekkel segít a tájékozódásban.

A program hasonló alapokon nyugszik, mint a lassan másfél évtizede elindult geocaching. Ám utóbbi jóval körülményesebb: a helyszínen egy ládát kell elhelyezni-ami városi környezetben kifejezetten problémás - és a felkeresést a benne lévő jelszóval kell igazolni. Ezzel szemben a Sighter-nél csupán egy fotót kell készíteni a meglátogatott helyszínről. Az alapítók reményei szerint a játékuk általában véve is színesebbé teszi majd a városi sétákat.

A versenynek helyet adó BarCamp konferencián az előadásokból a startupok sokat megtudhattak a vállalkozói környezetről is: Erdei Zsuzsa, a Budapest Bank mikro-üzletág vezetője például elmondta, hogy a cégek befektetési kedve jelentősen visszaesett az utóbbi időben és ma már sokan csak a túlélésre játszanak. Ám ahogy Tim Röhrich is rámutatott: az online cégek potenciális ügyfélköre óriási léptékben bővül. Az internet felhasználók köre a mostani két milliárdról az évtized végére öt milliárdra nőhet. A lehetőségek kiaknázásához a Szilícium-völgyből érkezett Gil Penchina szerint pedig igazán egy jó ötlet kell - amit a gazdái meggyőzően tudnak bemutatni - és egy hozzáértő befektető, aki nem csak pénzzel, de a szaktudásával is egyengeti a startup útját a sikerhez.