Róma: egyet előre, kettőt hátra

Péter Zoltán
2013-05-03 17:40
Fenntartja-e a Berlusconival kötött egyezség a gazdag polgárság kizsákmányoló uralmát Olaszországban? - teszi föl a kérdést Alberto Toscano a The Guardianben.
Vasárnap Olaszországban Enrico Letta új kormányt alakított. Az olasz Polgári Demokrata Párt (PD) megfontolt vezére olyan nagykoalíciót hívott életre, melyre még nem volt példa az ország történetében az 1947-es alkotmány elfogadása óta. Az elemzők máris a statisztikai különlegességek bűvöletében élnek. Rávilágítottak például arra, hogy korösszetételét tekintve ez a legfiatalabb kabinet az olasz történelemben, emellett a miniszteri pozíciók egyharmadát nők töltik be. Ugyancsak egyedülálló a kormány abban a tekintetben, hogy az integrációért felelős tárcát egy színes bőrű hölgy vezeti. Bár az újítás látszatát igyekeznek kelteni, valójában Olaszország jelenlegi kínos helyzetét jól jellemzi A párduc című regény (a mű szerzője Giuseppe Tomasi Di Lampedusa) elhíresült mondata: ha az olaszok a jelenlegi körülmények között szeretnének élni, akkor gyökeres változtatásokra lesz szükség!

A megújulásra rányomja a bélyegét számos „régi bútordarab" is, köztük az újraválasztott Napolitano köztársasági elnök. Az immáron második ciklusát töltő 80 éves vezető a PD sikertelen köztársasági elnökjelölése után, többek között Berlusconi kérlelésének hatására vállalta az újabb 7 éves ciklust. Berlusconi lemondása után ő nevezte ki Mario Montit, akinek feladata a lassan kezelhetetlen szintre dagadó olasz hitelválság megfékezése volt. A köztársasági elnök immáron a nemzeti szükséghelyzet hősének képében tetszeleg. Nem ez volt élete első pálfordulása. A fasizmus összeomlása után belépett az Olasz Kommunista Pártba és mindvégig erős támogatója volt a kereszténydemokraták és a kommunisták közötti „történelmi kiegyezésnek". Napjainkban az elsődleges gazdaságpolitikai cél természetesen a gazdasági válság leküzdése és a politikai zűrzavar helyreállítása, de amennyire végzetes ötletnek bizonyult a bal- és jobboldal kompromisszuma a maga idejében, annyira átlátszó csíny ez ma a politikai osztály széleskörű megvetésének elkerülése érdekében.

Beppe Grillo „5 csillag mozgalmát" a hatalomra valós fenyegetésnek tartja a köztársasági elnök, így inkább egy hallgatólagos jobb-bal együttműködés megszilárdításán fáradozott, hogy stabilizálja a Monti megszorító intézkedéseihez szükséges politikai támaszt. Ennek kapcsán Berlusconi is váratlanul a „kisebbik ördög" szerepében találta magát, noha sok PD szavazó szemében a Napolitano által kialakított helyzet valójában az ördöggel kötött paktum.

Az új kormány semmiben sem mutatkozik jobbnak a korábbiaknál. Sokak pusztán abban reménykednek, hogy ez a kabinet már az utolsó darabja annak a politikai garnitúrának, amelyik képtelen Olaszország számára egy általánosan elfogadható válságkezelő programot felvázolni. Saccomanni gazdasági miniszter úgy véli, hogy a befektetői bizalom helyreállítása a kulcs, mert ez segítségére lesz a beruházásoknak, és a társadalom szegény rétegeinek is képes javítani a helyzetén. Arra viszont, hogy a szociális problémák mikor érik el a görög szintet, senki sem tud válaszolni.

A most felállt kormány életképességéről is nehéz nyilatkozni. Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy tétlensége Berlusconi és Grillo malmára hajtja a vizet. Olaszország a végletekig feszült és ideges. Jól mutatja ezt a beiktatási ceremónia idején történt incidens is, mikor két - az elnöki rezidenciát biztosító - rendőrt lőttek le. Az olaszok egyedüli reménye azokban a mozgalmakban lehet, akik képesek csillapítni a feszültséget és hajlandók a közjóért és a közérdekért szemben szállni a hatalomhoz elkeseredetten ragaszkodó erőkkel szemben.

Alberto Toscano szociológiát tanít a University of London, Goldsmiths Campusán. A Fanatism: The Uses of an Idea című könyv szerzője, továbbá a Historical Materialism folyóirat szerkesztője.