Soha nem látott zuhanás a Magyar Telekomnál

2013-05-08 08:13
A Magyar Telekom nettó eredménye az első negyedévben 1,7 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 13 milliárd forintról, a visszaesést a társaság az alacsonyabb bruttó fedezeti ráta és a 7,3 milliárd forintnyi közműadó együttes hatásával magyarázta a szerdán közzétett tőzsdei gyorsjelentésben.
A BÉT honlapján megjelent konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült eredmények szerint a társaság idei első háromhavi bevétele 6,8 százalékkal, 146,6 milliárd forintról 156,6 milliárd forintra nőtt a bázishoz képest.A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a cégtől 152,25 milliárd forint bevételt és 4,4 milliárd forint nettó profitot vártak.A Magyar Telekom a tavalyi negyedik negyedévet 1,61 milliárd forint veszteséggel zárta, szemben az előző év hasonló időszaki 40,32 milliárd forint veszteséggel.

A társaság összes bevétele 3,4 százalékkal 164,87 milliárd forintra nőtt. A társaság közleménye idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki 2013-ról elmondta, arra számít, hogy az éves bevétel az idén nagyjából a 2012-es szinten marad, szemben a korábbi, legfeljebb 3 százalékos csökkenést prognosztizáló célkitűzéssel.Az első negyedévben a mobil bevételek azonos szinten maradtak az előző év azonos időszakához viszonyítva, 73,2 milliárd forintot tettek ki. A mobilhang-alapú bevételek mérséklődését nagymértékben ellentételezte a mobilkészülék-értékesítésből és az internet szolgáltatásból származó bevételek növekedése. A mobiltávközlési szolgáltatásokon belül a hangalapú díjak adják a bevételek legnagyobb részét, amelyek 7,5 százalékkal, 46,6 milliárd forintra estek vissza a tavalyi 50,4 milliárd forintról.A vezetékes bevételek az első negyedévében 54 milliárd forintot értek el a tavalyi 55,4 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,5 százalékos visszaesés.Nőttek viszont, 20,2 százalékkal, a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek, s elérték 14 milliárd forintot.Emelkedtek az energiaszolgáltatásból származó bevételek is: az első negyedévben elérték a 15,3 milliárd forintot a tavalyi 6,0 milliárd forint után.



Az áramszolgáltatási helyek száma elérte a 100 108-at, míg a gázszolgáltatás esetében az ügyfelek száma 68 039-re emelkedett március 31-ig. A társaság az idén egyebek között azt várja, hogy az energiaszolgáltatásokból tovább emelkedik a bevétele, s eléri a 40 milliárd forintot. Tavaly egész évben 25,5 milliárd forint volt a szegmensből származó bevétel, míg 2011-ben 4,5 milliárd forint. 2012 év végén az áramszolgáltatási helyek száma 87 945, míg a gázszolgáltatás esetében az ügyfelek száma 59 900 volt. A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 24,3 százalékkal, 51,6 milliárd forintról 39,0 milliárd forintra csökkent az első negyedévben, részben szintén a 7,3 milliárd forintos első negyedévi közműadó miatt. Ez a távközlési adóval együtt 12,9 milliárd forintot tesz ki.A fejlesztésekről a társaság közölte: a tavalyi első negyedévi 10,9 milliárd forint összegű 900 megahertzes spektrum licencdíj nélkül 3,8 milliárd forinttal, 12,9 milliárd forintról 16,7 milliárd forintra nőtt 2013 első negyedévben a beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX). Ezt elsősorban az integrált ügyfélszolgálati és számlázási rendszer fejlesztésének a költsége adta. A társaság ez utóbbiról közölte, hogy várakozásai szerint az újgenerációs rendszer elősegíti majd a vállalati szinergiák jobb kiaknázását, a hatékonyság további javítását és a működési költségek csökkentését, miután 2014 végére eléri a teljes funkcionalitását.A társaság a publikus célkitűzések szerint az idén 194,8 milliárd forint EBITDÁ-t vár, miközben 92,4 milliárd forintot költ beruházásokra. Az előbbi esetében 4-7 százalékos csökkenést valószínűsíti éves szinten, míg a beruházások mérséklődését mintegy 5 százalékra teszi a cég. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír keddi záróára 361 forint volt, árfolyama az elmúlt 12 hónapban 354 és 499 forint között mozgott.
MTI