Új négycsillagos szálloda nyílt Szeged belvárosában

2013-05-08 17:37
Art Hotel néven új négycsillagos szálloda nyílt szerdán a csongrádi megyeszékhely belvárosában, a Dóm tér közvetlen szomszédságában.
Botka László (MSZP) polgármester a megnyitó ünnepségen elmondta, az új szálloda a közösségi és a magánberuházás összekapcsolódásának kiváló példája, hiszen a közelmúltban lezárult belváros-rehabilitációs projekthez kapcsolódva valósult meg.

A politikus rámutatott: az idegenforgalom a szegedi gazdaság egyik húzóágazat lehet. Az elmúlt időszakban jelentősen növekedett a turisták által a városban eltöltött vendégéjszakák száma, a további fejlődés gátja azonban a megfelelő színvonalú férőhelyek hiánya volt.Budea Ildikó szállodaigazgató közölte, a garázzsal együtt ötszintes, 8 ezer négyzetméter beépített területű szállodában 32 normál, 26 erkélyes kétágyas, kettő akadálymentes, öt családi szoba, és hat – ebből három dupla hálószobás – luxuslakosztály várja a vendégeket.

A szakember hangsúlyozta, nem más szállodáktól kívánnak látogatókat elcsábítani, céljuk, hogy új utazókat vonzzanak a városba. A hotel szolgáltatásait úgy alakították ki, hogy olyan üzleti és rendezvényekre érkező vendégek számára is vonzó legyen, akik korábban ritkábban fordultak meg Szegeden.A szálloda százfős reprezentatív, terasszal rendelkező étteremmel, non-stop lobbibárral, egy százötven és egy ötvenfős rendezvényteremmel és 53 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázzsal rendelkezik. A műemléki környezetbe illeszkedő épület harmadik emeletén wellness központot is kialakítottak, amely különlegessége egy a Dóm térre néző panorámás jacuzzi – közölte az igazgató.

A hazai vendégek mellett számítanak külföldi, főként szerb és román utasokra, de érkeztek már foglalások Skandináviából és a Távol-Keletről is – mondta Budea Ildikó. Hozzátette: vannak olyan nyári napok, amikor teltházas lesz a hotel.A szálloda szegedi magánszemélyek vállalkozásainak beruházásában épült, a kivitelező a Market Építő Zrt. volt. A 438 millió forintos uniós támogatással megvalósult idegenforgalmi fejlesztéshez az OTP Bank 800 millió forintos hitelt biztosított.
MTI