E-útdíj - brutális áremelés jöhet

2013-05-14 12:25
Európai színvonalú útdíjfizetési rendszer alapjait teremti meg az e-útdíj törvény - hangsúlyozta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a Magyar Mérnöki Kamara közlekedési tagozatának balatonföldvári konferenciáján.
Okosodni kell
Schváb Zoltán hozzátette: az alapos szakmai érvekkel alátámasztott rendszer korszakos változást hoz a közlekedési ágazatban, a törvény minden bizottsági próbát kiállt. A megtett úttal arányos útdíjrendszert a kormány tervei szerint két hónapon belül bevezetik, a javaslatot már a parlament elé terjesztették.

A közlekedési helyettes államtitkár szavai szerint szó nincs arról, hogy ez az összeg befolyik a központi költségvetésbe és ott elfolyik, amit a szakma az elmúlt 20 évben megszokott. A törvény nagyon pontosan körülírja, hogy mire lehet elkölteni ezt a pénzt, egyebek mellett a közúthálózat üzemeltetésére, fejlesztésére - tette hozzá. A törvény újdonságai közé sorolta, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb teherjárműveknek megtiltja a nem díjköteles utak használatát.

Előadásában szakaszhatárnak nevezte a 2013-as évet abból a szempontból is, hogy az újonnan létrehozott Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) "okos" használatát meg kell tanulnia Magyarországnak. Ismertetése szerint az összesen 23 milliárd eurós közlekedésfejlesztésre fordítható keretösszegből 10 milliárd eurót a Kohéziós Alapból csoportosítottak át, Magyarország 2016 végéig mintegy 950 millió eurót hívhat le az előzetes becslések szerint.
Schváb Zoltán a közlekedésfejlesztés aktuális kérdései között említette, hogy 2013-ban összesen 450 milliárd forint értékű közúti infrastruktúrafejlesztés kivitelezése vagy előkészítése kezdődik, részben már a 2014-2020 közötti következő uniós költségvetési ciklus forrásaiból. A közútkezelő az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatja idén a mellékúthálózat rekonstrukciójára, a tavalyi érték háromszorosából, mintegy 87 milliárd forintból indíthat fejlesztéseket.

Közölte: dolgoznak azon, hogy a fiatalok az érettségivel egyidejűleg jogosítványt is szerezhessenek. Fontosnak nevezte az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) kiterjedtebb térnyerése mellett az e-Call vészhívórendszer meghonosítását.

A bizonytalanságért komoly árat fizethetnek a vállalkozók

Az elektronikus útdíj bevezetésével kapcsolatos, év eleje óta tartó bizonytalanság és az információhiány nem csak a fuvarozói szektort, de a megbízókat is komoly nehézség elé állítja a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary szerint.

Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az intézkedéssel a belföldi szállítás költségei 30 százalékkal is megemelkedhetnek, amely növekmény részbeni vagy teljes áthárítása elkerülhetetlen. Az elemzés szerint ez a többletkiadás a hazai gazdaság valamennyi szektorát, ha eltérő mértékben is, de érinteni fogja, ám nem minden vállalkozás lesz képes ezt áraiban azonnal érvényesíteni. Azok a cégek pedig, amelyek nem rendelkeznek likvid tőkével az átmeneti időszak áthidalására fizetésképtelenné válhatnak.

A legnagyobb számú közvetlen tagsággal rendelkező fuvarozói érdekvédelmi szervezete felhívja a figyelmet arra, hogy az 1-3 gépkocsival dolgozó mikrovállalkozások és a jelentős flottával rendelkező cégek egyaránt nehezményezik, hogy csak a sajtóból tájékozódhatnak a szabályozás részleteit illetően és sem ők, sem a megbízóik nem tudják költségeiket előre tervezni. Aggasztó, hogy a rendszer indulása előtti hónapokban nem ismertek a pontos díjtételek és a sajtóban megjelenő kormányzati nyilatkozatok is csupán intervallumokat határoznak meg - fejtik ki. Új elemként került a törvényjavaslatba a napszakonként, naptípusonként és évszakonként történő differenciálás is, amely részleteinek ismerete nélkül a fuvarok hosszú távú tervezése is bizonytalanná válik - hangsúlyozza a NiT.

A szervezet nem vitatja, hogy Magyarország közúti infrastruktúrája szempontjából nem fenntartható helyzet, hogy a környező országok közül itt kell messze a legkevesebbet fizetni annak használatáért. Egyetért azzal is, hogy az infrastruktúra fejlesztéséért és a közutak fenntartásáért a használók fizessenek, és a tehergépjárművek környezeti terhelése jóval nagyobb, mint a személyautóké. Ennek ellenére szerintük nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy belföldi közúti közlekedési szolgáltató költségszerkezetében eddig 1-2 százalékot kitevő úthasználati díj a bevezetés után az üzemanyag után a második legnagyobb költségelem lesz. A nem, vagy csak részben áthárítható költségek, mint a telephely és felrakodás helyszíne közti távolság, vagy az üresjáratok díja sok vállalkozást taszíthat majd a csőd szélére. Az ipartestület más érdekvédelmi szervezetekkel közösen egy olyan versenyképesség javító csomagot dolgozott ki tavaly, amely segítheti a hazai vállalkozók talpon maradását. A NiT Hungary amellett, hogy továbbra is szorgalmazza ennek elfogadását, kéri a kormányzatot, hogy adjon haladéktalanul tájékoztatást a várható díjtételekről és a kedvezmények rendszeréről, valamint az ellenőrzés technikájáról, kikerülhetetlenségéről, továbbá az úthasználat-arányos díj megfizetésének eszközeiről.

MTI