Papp József a rezsicsökkentésről

A deficitcélt tartani kell, ezért kényszerül az Orbán-kormány a választópolgárok korrumpálásának új csodafegyverét, a költségvetésre látszólag terheket nem rakó rezsicsökkentést bevetni.  Ennek kiterjesztése a víz- és szemétszállítási díjakra azonban könnyen visszafelé sülhet el. Az Európai Unió ugyanis csatlakozásunk óta közel 1000 milliárd forintot bocsátott rendelkezésünkre abból a célból, hogy a hazai szennyvíztisztítás és hulladékkezelés közelítse a fejlett országoktól elvárható színvonalat. A támogatások folyósításának azonban az a feltétele, hogy ezeknek a rendszereknek önfenntartóknak kell lennie, azaz olyan víz-, csatorna- és szemétdíjakat kell érvényesíteni, amelyek a drágán kiépített rendszerek amortizációját is tartalmazzák.

A probléma nagyságát jelzi, hogy a jelenlegi árak még a nagy beruházások előtti állapotoknak megfelelő értékcsökkenést sem igazán képesek pótolni. Ahhoz, hogy az unió elvárásait teljesíteni lehessen, a díjakat évről évre növelni kellene azokon a településeken, amelyek beruházásaikat a Brüsszelből folyósított támogatások igénybevételével valósították meg.

A díjak július elsejétől elrendelt 10 százalékos csökkentése ezért azzal a veszéllyel jár, hogy – mivel a támogatási szerződésben vállalt önfenntartási követelmény nem teljesül – az uniós támogatások egy részét, de akár az egészét is vissza kell majd fizetni, kamatostul.  Ez a több százmilliárd forintra rúgó kötelezettség csak úgy teljesíthető, ha újabb adókat vet ki a kormány, ami persze a költségvetési kiadások növekedését eredményezi. Pedig éppen az állami kiadások túlméretezettsége az, amely megakadályozza egy valóban szükséges és lehetséges rezsicsökkentés megvalósulását.

Az Elmű kimutatásaiból ismeretes, hogy a lakossági áramár 75 százalékát olyan tételek teszik ki, amelyek részben adók formájában az államhoz vándorolnak, részben pedig állami tulajdonban álló szállítóknak kell fizetni. Vagyis éppen az állam az, amely saját hatáskörben – adó- és/vagy kiadáscsökkentéssel – és nem a szolgáltatók profitját negligálva tudná a rezsiköltségeket csökkenteni. Hasonló következtetésekhez juthatunk, ha a víziközmű-szolgáltatók GDP-jének megoszlását vesszük górcső alá. Az egyes vállalatok által létrehozott GDP megoszlásának és fajlagos nagyságának összehasonlítása más vállalatok adataival, illetve a makroadatokkal nagyon tanulságos általában is.

Még akkor is, ha a vállalati GDP nagyságát és megoszlását a nyilvános cégadatokból csak becsülni lehet, pontosan kiszámítani nem. A GDP ugyanis nem számviteli kategória. De különösen érdekes ezt megtenni a rezsiköltség-csökkentésben érintett cégekkel kapcsolatban. Az alábbiakban az egyik ilyen szolgáltató számított GDP-jének megoszlását vizsgáljuk meg, és hasonlítjuk össze a magyar gazdaság zászlóshajójának tekintett Audi Motor Hungaria Kft. (Audi) adataival. 

Az egy-egy vállalat által létrehozott GDP a bruttó hozzáadott értéknek és a termékadók és -támogatások egyenlegének az összege. A bruttó hozzáadott érték az árbevétel és az anyag jellegű ráfordítások különbözete. Amennyiben nincs terméktámogatás, és az áfán kívül nem merül fel egyéb termékadó sem, akkor a GDP a bruttó hozzáadott értéknek és adójának, a felszámított és levont áfa különbözetének az összege. A számítások eredményeit az alábbi táblázatban foglaltuk össze.



Első látásra is szembetűnő, hogy a vízmű GDP-jének a felét az állam adók és járulékok formájában elvonja. Ugyanakkor az Audi esetében ez az elvonás csak a megtermelt GDP 16,1 százalékát érinti. Az Audi ugyanis a nálunk megtermelt hozzáadott érték után annak adóját nem a magyar költségvetésbe fizeti be, mivel gyakorlatilag a teljes termelését exportálja. Ez az áfa az importáló országok költségvetésébe folyik be, döntően a németbe. 2012-ben az export hetven százaléka ide irányult.

De az Audi mint nagyberuházó társasági adót sem fizet a GDP-jének negyedét kitevő profitja után. 2012-ben a korábbi években visszaforgatott hárommilliárd eurót (ebből finanszírozta kamatmentesen a beruházásait) az eredménytartalék terhére osztalékként kifizette, amely után az osztalékadó sem a magyar büdzsébe folyt be, hanem a németbe, ahol a végső tulajdonos természetes személyek élnek.

Az eredménytartalék terhére kifizetett osztalék adója a vonatkozó években még 25 százalék volt, így jóval több mint 200 milliárd forint adótól esett el a magyar állam. Ha hozzávesszük még azt is, hogy 2012-ben a GDP negyedrészét az Audi konszern elszámolóár-rendszerében történt aktualizálás miatt egyéb ráfordítások formájában kivitték az országból, akkor bizony kijelenhetjük, hogy az Audi által az itteni szupertermelékeny összeszerelő üzemeiben előállított GDP-nek a fele nem Magyarországon hasznosul!

Mivel a GDP növekvő hányadát az Audihoz hasonló, kizárólag importot feldolgozó és azt teljes mértékben exportáló globális cégek állítják elő, és ebben a magyar büdzsébe befolyó adónak a súlya sajnálatosan csekély, ezért a GDP másik részét létrehozó cégeket aránytalanul nagy elvonással kell sújtani ahhoz, hogy az állam a kiadásait fedezni tudja. Két jellegzetes halmaza van ezeknek a vállalkozásoknak. Az egyik a hazai kkv-szektor, a másik a közműszolgáltatók csoportja. A vízmű GDP-jének megoszlása nagyon hasonlít egy átlagos kkv struktúrájához, amelynek a GDP-jéből több mint 50 százalékot elvon az állam.

De a kkv-szektor esetében a tényleges adótartalom ennél azért kisebb, mivel a szektor vállalatainak jelentős hányada a bérek egy részének zsebbe fizetésével eltitkolja a valóságos GDP-jét. A nagy, főleg az állami tulajdonban lévő szolgáltató cégek ezt nem tehetik meg, ezért a kormányzat egyre több és több adót vet ki rájuk. Míg 2008-ban még alig 49 százalékát vonta el a vízmű által produkált GDP-nek, 2012-ben már majdnem 50 százalékát annak ellenére, hogy a vizsgált időszakban a bérek terhei jelentős mértékben csökkentek. A vízközműveknek 2012-től fizetni kell a helyi adókat, 2013-tól pedig a vezetékadót is, nem beszélve a magas áfáról.

Az állam szerepének és feladatainak újragondolásával azonban vissza lehetne fordítani a magyar gazdaságot növekedésképtelen állapotba sodró folyamatokat, és elhárulnának az akadályok egy jelentős mértékű, de mégis fenntartható rezsicsökkentés elől is. Az állami kiadásokat négy területen lehetne radikálisan visszavágni.

Elsőként említsük meg a szociális újraelosztást és az ingyenes közszolgáltatásokat. Az állami kiadások visszafogását a lakosság nem megszorításként élné meg. Ez lehetővé tenné az adók méltányos, csalásra nem kényszerítő szintre való csökkentését.  A jövedelem egyre nagyobb hányada maradna a háztartásoknál, amelyek így önrészt fizetnének az ingyenes közszolgáltatások igénybevétele során. Fel lehetne számolni az anyagi jogon járó juttatásokat. A nyugdíjon kívül csak rászorultsági alapon szabadna állami transzfereket folyósítani.

Másodszorra új alapokra kellene helyezni az állam szabályozó szerepét. A trafikügy feketén-fehéren bebizonyította, hogy az államosítás, amely közcélokra hivatkozva valójában magánérdekeket szolgál, mennyi kárt tud okozni. Fel kell hagyni a versenyszektorba pumpált támogatásokkal, és erősíteni kell a piackonform forrásallokációt. A közbeszerzési mechanizmusokat is radikálisan át kell alakítani.

Harmadszorra csökkenteni kellene az állami alkalmazottak foglalkoztatásának költségeit. Ma a közel 700 ezer állami és önkormányzati alkalmazott foglalkoztatása évi minimum 3500 milliárd forintba kerül. Az első két pontban részletezett redisztribúciós visszavágással minimum 10 százalékos létszámleépítést lehetne végrehajtani. Ha ez a bérek terheinek jelentős csökkentésével párosulna, hihetetlenül nagy megtakarításokat lehetne elérni az állami kiadásokban.

Végül az első három pont megvalósulása automatikusan maga után vonná a költségvetés által az államadósság után fizetendő kamatfelárak esését. A magas kamatfelárak elszívják a növekedés forrásait. Ha az uniós támogatásokat teljes egészében adósságszolgálatra fordíthatnánk, akkor rövid időn belül elviselhető szintre csökkennének az állam kamatterhei.

Ezen a négy területen legalább 2000 milliárd forinttal lehetne csökkenteni az állami kiadásokat. Ennyivel kevesebb adót kellene beszedni. Egy ilyen programmal biztos, hogy választásokat lehet nyerni, szemben a fűnyíró módon a szolgáltatókat tönkretevő, a költségvetésre pedig kiszámíthatatlan terheket rovó rezsicsökkentési hazárdjátékkal.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense