Lengyelország egyelőre megmentheti a LOT-ot

2013-05-15 13:02
Az Európai Bizottság szerint összeegyeztethető az uniós versenyjoggal az a mintegy 100 millió eurónak megfelelő hitel, amelyet a lengyel kormány nyújtott a LOT lengyel állami légitársaságnak, hogy a cég fizetőképes maradhasson - tudatta szerdán a brüsszeli testület.
A bizottság szerint az intézkedés mind időben, mind mértékében megfelelően korlátozott, ez ugyanis az egyik feltétele annak, hogy a bizottság jóváhagyja egy vállalat támogatását, vagy akár megmentését közpénzből. A másik feltétel, hogy az adott ország hatóságainak a támogatás folyósítását követő fél éven belül be kell mutatniuk a bizottságnak a vállalat átalakítására vonatkozó terveket annak érdekében, hogy a cég hosszú távon, állami segítség nélkül is fenntarthatóan életképes tudjon maradni. Erre Lengyelországnak június 20-ig van ideje, amit Varsó vállalt is - tudatta a bizottság.

A testület azt is világossá teszi, hogy egyelőre csak ideiglenesen hagyta jóvá a LOT-nak nyújtott állami támogatást, végleges álláspontját majd annak függvényében alakítja ki, hogy megfelelőnek ítéli-e meg a lengyel légitársaság átalakítására vonatkozó terveket.

A LOT 47 repülőgépből álló flottát üzemeltet, és 2200 embernek ad munkát. Az elmúlt években pedig pénzügyi nehézségekkel küzdött, miután 2008 óta veszteséges. A cégnek azt követően támadtak likviditási problémái, hogy rendelkezésre álló forrásai kimerültek, értékesíthető vagyonát pedig már eladta.
MTI