A nyolcvanas években az afrikai államok magas adókulcsokkal sújtották az agrárszektort. Az állami ügynökségek először ellátták a farmereket vetőmaggal, új technológiával, infrastruktúrával és állami hitellel, majd megadóztatták a jövedelmet. Közben komoly támogatást nyújtottak az ipari szektornak és támogatták a városi elitek kialakulását. Így az elveszett évtized folyamán az afrikai termékek komoly veszteséget szenvedtek a nemzetközi piacon.

A kilencvenes évek fordulatot hoztak az afrikai agrárpolitikában a megelőző évtized állami intervenciós politikájához képest. A gazdasági liberalizáció az afrikai agráriumban az exportkorlátozások és adóterhek visszaszorítását, az állami kereskedelmi monopóliumok megszüntetését jelentették. A kisbirtokos termelők támogatási rendszerének kialakítását azzal a céllal kívánták véghezvinni, hogy növeljék a farmerek bevételeit.

A mezőgazdaság átalakítása párhuzamosan haladt a politikai reformokkal. Zambia és Kenya többpártrendszerre tért át, Uganda és Mozambik hosszú polgárháborús évek után tapasztalhatta meg a politikai pluralizmust. Addig elhallgattatott társadalmi csoportok jutottak szóhoz a kontinensen. Az emelkedő nemzetközi kereslet a reformot követően prosperáló agráriumot eredményeztek. Az ezredforduló környékén azonban összeomlottak az árak. Ez visszafordította a növekedést, a kilencvenes évek reformjai pedig hirtelen népszerűtlenné váltak.

A sokszor indokolatlan neheztelésen túl Aksoy kutatásában arra kérdezett rá, hogy az egyes afrikai társadalmakban, hasonló történelmi fejlődés és politikai intézményrendszer mellett, minek köszönhető a reformok bukásának és sikerének nagyarányú szóródása. Korábbi kutatásokra alapozva Aksoy megkülönböztette a termelői és kereskedelmi korlátozásokat követő rövid távú felfutást a hosszabb időre fenntartott növekedéstől.

Azokban az országokban, ahol társadalmi nézetkülönbség áll fenn a reformok kérdésében, egy esetleges gazdasági sokk esetén megnő a reformok visszafejlődésének esélye. Ez elbizonytalanítja a termelőket és megnehezíti reformfolyamat helyes mederbe terelését. Ezzel szemben társadalmi konszenzussal a nemzetközi gazdaság negatív tendenciái sokkal inkább kezelhetőek. A jövedelemelosztásért folyó harc mederbe terelhető, ha elég politikai és gazdasági mozgástér áll rendelkezésre a reformok folytatásához. Ehhez a társadalmi kontextushoz alkalmazkodó állami intézmények is szükségesek, amelyek el tudják simítani a szembenálló elitek konfliktusait.

M. Ataman Aksoy közgazdász, a nemzetközi kereskedelem és a fejlődő országok gazdaságtanának szakértője. Korábban több egyetem, köztük a George Washington University és a Boston College közgazdászprofesszora. 1984-től 2003-ig dolgozott a Világbank közgazdászaként, a legkevésbé fejlett államok kereskedelmi politikája és gazdasági reformjai tartoztak kutatási körébe. Visszavonulása előtt a Világbank által kiadott Global Economic Prospects és Global Development Finance dokumentumait kiadó munkacsoportban vett részt gazdasági tanácsadóként. Témájában számos kötetet publikált, legutóbbi könyvének címe African Agricultural Reforms: The Role of Consensus and Institutions.

Bernard Hoekman közgazdász, szakterülete a nemzetközi kereskedelempolitika. A European University Institute-on a nemzetközi gazdaságtan program igazgatója. Az urugay-i forduló idején (1988-1993) a WTO előd GATT Titkárságán dolgozott kutató közgazdászként. Később dolgozott a Világbanknál, többek között a nemzetközi kereskedelmi részleg igazgatójaként. Legutóbbi kötete 2010-ben jelent meg The Political Economy of the World Trading System címmel.