Átírná az új Munka törvénykönyét a PM

2013-05-18 17:11
Nem csitulnak az új Munka Törvénykönyvét ért bírálatok, az egyik ellenzéki párt határozati javaslat segítségével írná át a szöveget.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben arra szólítják fel a kormányt, hogy a munkavállalók érdekében módosítsa a Munka törvénykönyvét, valamint a kapcsolódó törvényeket - jelentette be Tordai Bence, a PM elnökségi tagja szombaton Budapesten

A PM követelései között szerepel, hogy ne lehessen kirúgni a gyesről visszatérő kismamákat, munkába állásuk esetén is végig kaphassák a gyest, valamint bővüljön a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma.

A javaslat szeptember elsejéig adna időt a kormánynak arra, hogy az egyéni munkavállalói jogok esetében helyreállító lépéssorozatot tegyen. Ez egyrészt a pótlékok újraszabályozását, másrészt a távolléti és szabadságolási szabályok újraírását jelentené, de szorgalmazzák azt is, hogy ne lehessen képességhiányra hivatkozva megfosztani a végkielégítéstől az elbocsátott munkavállalót.

A PM szerint továbbá vissza kell vezetni a többkulcsos adót és az adójóváírást, így a legkevesebbet keresők 8-10 ezer nettó jövedelemnövekedést érhetnek el. A nettó minimálbérnek belátható időn belül el kell érnie a létminimum szintjét, és a gyermekek utáni adókedvezményt is igazságosabbá kell tenni.

Hangsúlyozzák: kevesebb, de jobb minőségű közmunkaprogramra van szükség, azt pedig fizessék meg legalább a minimálbér szintjén. Az álláskeresési járadék folyósítását a jelenlegi háromról emeljék vissza 9 hónapra, hiszen jelenleg 16 hónap az átlagos munkakereséssel töltött idő, így a PM javaslatai között annak 12 hónapra növelése is szerepel.

A 25 év alatti fiatalok 30 százaléka nem talál munkát, így arra kérik a kormányt, hogy uniós forrásokból hirdessen ifjúsági garanciaprogramot. Ez azt jelentené, hogy ha a pályakezdő fiatal hat hónapon belül nem talál állást, akkor garantálják neki az elhelyezkedését segítő képzést, vagy a tényleges munkához jutást.

 

MTI