A vendéglő előtt asztalok, külföldiekkel. Belépve évtizedek százezernyi elszívott cigarettájának és sokhektónyi sütőolajának halványuló szaga csap meg. Aggodalommal gondolunk ruháinkra. A bejáratnál a hetvenes évekből itt ragadt piros dizájnelem. Népiesre hajazó stílusban. A műkő kopott - sokan jártak már erre. Az egyik sarokban mesterszakácsok, pályatársak törzsasztala, fotóik a falon. Nem ismerjük őket. Asztalunkon szőttes, tányéron méretes, paprikás pogácsa. Saját recept. Frissen még illatos és szemre szép lehetett. Most közepes és hideg.

Az étlap hosszú, évtizedek alatt formálódott. Lebbencsleves, túrós csusza, Cordon Bleu, brassói, „szálka nélküli" halételek, ponty, harcsa, fogas - ami szimpatikus -, és csacsihal (hekk), lazac is, ami már nem. Az utcai fronton is hirdetett halászlevet, káposztás paszulyt, cigánypecsenyét, Orly pontyot, Gundel palacsintát és a pincér ajánlotta, „aznap sütött" túrós lepényt rendelünk. A felszolgálás gyors, közvetlen, amolyan családias féle-fajta. Illik a helyhez. A halászlé leginkább tiszai stílusú, passzírozott, közepes sűrűségű, alig ragadós lével, benne kevés és nem különösebben ízes pontyszelettel. Ezért a „fish soup"-ért bizonyosan nem jövünk vissza. A káposztás paszuly a rántástól, káposztától sűrű, benne a bab ritkás, közte néhány darab gyenge minőségű, nem a levesben főtt hús. Viseltes állagú étel ez, olyan, mintha a mélyhűtőben várt volna ránk. Bekanalazzuk a leveket: a halászt, és a paszulyt. Háziasnak is mondhatnánk őket, de inkább nem mondjuk.

Az Orly-mód leginkább sörös palacsintatésztában megforgatott, bő, forró zsiradékban kisütött húst, halat takar. Harminc-negyven éve még különösen kedvelt volt, ma már alig divatos. Orly-bundázással készült hal az Alföldiben lazacból és pontyból is rendelhető. A lazacot ezen a helyen idegennek érezzük, maradunk a pontynál. Petrezselymes burgonyával érkezik. A haldarabkák egy része élvezhető, nagyobb része kellemetlenül zsíros.

A cigánypecsenye forró zsírban megsütött, borsos, paprikás, fokhagymás hús, pirospaprikás kakastaréj-szalonnával. Ez sem könnyű étel, de a paszuly után ez már mindegy. A fatányéron, savanyúságokkal, burgonyapürével tálalt hús erősen fokhagymás, mérsékelten borsos, nagyon sótlan. A hús esélytelenül vékony ahhoz, hogy valaha is jó és szaftos cigánypecsenyét lehessen belőle sütni. Egyszerű „lacikonyhai" étel ez, gyengén készítve. A kakastaréj-szalonna és a savanyúságok még ízlenek, a burgonyapüré kevésbé.

Az ajánlott, „aznap sütött" túrós lepény felejthető. Olyan, amiből hidegen tizenkettő egy tucat. A Gundel-palacsinta már kellemesebb, kellően meleg és a tésztája jó állagú. A palacsinta ennek az alsó-középkategóriás, laktató vacsorának már az utolsó felvonása. Elnehezülten kelünk fel az asztaltól. Az Alföldi Vendéglő (Budapest) húsz pontból, talán ha hetet érdemel. Konyhája az ízleltek alapján semmi figyelemre méltót nem mutatott, a számla végösszege két személyre 12 200 Ft volt.