Az Európai Unió négy szabadságjogának megvalósulásával (azaz az áruk, tőke, szolgáltatások és személyek szabad áramlásával) az egészségügyi rendszer is fokozatosan átalakul. Az EU jogalkotása különböző szabályok és irányelvek útján egyre inkább részt vesz a tagállamok ellátórendszereinek formálásában. Mindemellett globális szinten is egyre nagyobb mobilitási hajlandóság mutatkozik mind az egészségügyi szakemberek és szolgáltatók, mind pedig a betegek részéről. Ennek következtében erősödik az igény egyfajta univerzális, közös szemléletmódra - véli August Österle.

Az egészségügy „nemzetköziesedésének" mozgatórugói tehát elsősorban az európai integráció valamint a globalizáció meghatározó folyamatai. Ezenkívül kulcsfontosságú szerepet játszik a betegek mobilitási hajlandósága is. Egy nemrég készült felmérés szerint az emberek 50%-a hajlandó (lenne) más országban igénybe venni egészségügyi ellátást, ugyanakkor a költségek ismeretében ez az arány még mindig viszonylag alacsony.

Több oka lehet annak, hogy egy beteg külföldre utazik az egészségügyi szolgáltatásért. Meghatározó szempont lehet a sürgős ellátási igény (a várólista kikerülése), a költségek nagysága, a felszereltség illetve a „kiszolgálás" minősége, vagy a hozzáférhetőség - sorolta August Österle. Ez utóbbira szemléletes példa az lombikbébi-turizmus, ami az egyes országokra jellemző, egymásnak ellentmondó szemlélet és engedélyezés következtében alakult ki.

A határon átnyúló egészségügyi ellátások egyebek mellett azt a kérdést is felvetik, hogy ki viseli a költségeket. A szabályok még nem minden kérdéses pontot fednek le, és fokozatos finomításra szorulnak. Ugyanakkor az eddigi tapasztalat azt mutatják, hogy a megfelelő megoldás már jó néhány esetben körvonalazódott.
Ha előre nem tervezett, de időközben szükségszerűvé vált külföldi egészségügyi szolgáltatásról van szó, úgy Európában az EU által lefektetett szabályok keretében a származási ország fizet az ellátásért. Az Európai Unión kívül pedig a legtöbb országban bilaterális szerződés „védi" a betegek pénztárcáját. A többi országban a betegnek saját zsebből kell fizetnie a váratlan, előre nem tervezett egészségügyi ellátásért.

Amennyiben saját szervezésű, tervezett gyógykezelésről van szó, úgy némileg bonyolultabb a helyzet. Az Európai Unió Bírósága szerint ilyenkor is megalapozott, hogy visszatérítik a külföldön igénybevett járóbeteg-szakellátás költségét. A fekvőbeteg-szakellátás költségének megtérítése viszont csak bizonyos körülmények között indokolt. Ennek oka többek között az, hogy a kórházi kezelés jóval drágább, így ez esetben több kritériumnak kell megfelelni ahhoz, hogy a beteg visszakapja a pénzét.

August Österle arra emlékeztetett, hogy az egészségügy „tervgazdaságként működik, és nem piaci alapon, a kereslet és kínálat alakulásának megfelelően". Ezért elengedhetetlen, hogy a jelenlegi trendeket fokozott figyelemmel kövessük, és megfelelő nemzetközi szabályrendszert alakítsunk ki.