Megkezdődött az elnökválasztás Ukrajnában

válassz
2014-02-25 11:17
Megkezdődött kedden az elnökválasztási kampány, miután a múlt héten a parlament határozatot hozott, amelyben május 25-re írta ki a választást.
A jogszabályok értelmében keddtől el lehet kezdeni a jelöltek bejegyeztetését, ami egészen március 30-ig megtehető. Jelöltet állíthatnak bejegyzett pártok, illetve egyéni jelöltek is ringbe szállhatnak az államfői posztért.

Április 4-ig kell a jelölteknek minden olyan dokumentumot átadnia a központi választási bizottságnak, amely alapján indulhat a választásokon. A szabályok szerint a jelöltnek 2,5 millió hrvinyát, azaz mintegy 65 millió forintot kell letétbe helyeznie.
Az államfői teendők ellátásával ideiglenesen megbízott Olekszandr Turcsinov házelnök számításai szerint a választások lebonyolítása mintegy két milliárd hrivnyába, azaz körülbelül 120 milliárd forintba kerül az államnak.


Az elnökválasztás Ukrajnában kétfordulós. Második fordulót akkor kell tartani, ha az első fordulóban egy jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint 50 százalékát. Ez esetben a második fordulóba a két, legtöbb szavazatot szerző jelölt jut be.
Eközben a parlament kedden határozatot fogadott el, amelyben Turcsinovot, mint ideiglenes államfőt törvények aláírásának jogával ruházta fel. Az ukrán jogszabályok szerint a parlament által elfogadott törvényeket az elnöknek alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba léphessenek. A nap folyamán az elnöki hivatalból eltávolították a hatalmától megfosztott Viktor Janukovics volt elnök összes portréját, a parlament kupolájának tetejéről pedig leszedték az ötágú szovjet csillagot.

MTI