Hétévente már nem kell fizetni a vízóra cseréjéért

válassz
2014-02-28 08:19
A mellékvízmérők hitelesítését, cseréjét kell jelenleg az ingatlantulajdonosnak saját költségén elvégeztetni, a fővízmérők hitelesítéséről eddig is a szolgáltatónak kellett gondoskodnia - közölte a Fővárosi Vízművek Zrt. csütörtökön az MTI érdeklődésére. A társaság becslése szerint egy két mellékmérővel felszerelt lakás esetében megközelítőleg 30 ezer forintos költségről lehet szó.
Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője szerdán jelentette be, hogy a kormány a mérőórákkal kapcsolatos összes költség szolgáltatókra terheléséről döntött. A kormánypárti politikus közlése szerint az intézkedés minden típusú mérőórát érint, és a lehető leggyorsabban be kívánják vezetni.

A Fővárosi Vízművek az MTI megkeresésére közölte: mivel a kormány szerdai döntése nyomán a parlament elé terjesztendő konkrét jogszabály-tervezetről nem állnak rendelkezésükre információk, a társaság a bejelentést nem kívánja kommentálni. Hozzátették, hogy a Fővárosi Vízművek természetesen eleget fog tenni a jogszabályi előírásoknak.

A társaság általánosságban ismertette: törvény rendelkezik arról, melyek azok a mérőeszközök, melyeket időszakosan hitelesíttetni kell, és meghatározza ezek hitelességi idejét is. A mérésügyi törvény értelmében a mellékvízmérők a kötelező hitelesítésű mérőeszközök körébe tartoznak, forgalomba kerülésük előtti első, kötelező hitelesítésüket a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) - korábban Országos Mérésügyi Hivatal (OMH) - végzi el.
A mellékvízmérők hitelességi ideje 8 év, ezért azokat a hitelesítés évétől számított nyolcadik évben cserélni vagy újrahitelesíteni kell. Az ingatlanon belüli mellékvízmérő jellemzően az elkülönített vízhasználó tulajdonát képezi, ezért annak hitelesítéséről, cseréjéről jelenleg a tulajdonos köteles gondoskodni saját költségén.

Tekintettel arra, hogy a cserét vagy újrahitelesítést a fogyasztó bármely, erre szakosodott szerelővel elvégeztetheti, a társaságnak nincs adata arról, hogy fogyasztói mekkora összeget költöttek erre - válaszolta a Fővárosi Vízművek arra a kérdésre, hogy jelenleg mekkora költség terheli a fogyasztókat. A piaci árak ismeretében a társaság úgy becsli, hogy egy két mellékmérővel felszerelt lakás esetében megközelítőleg 30 ezer forintos összegről lehet beszélni.
A fővízmérők a vízszolgáltató tulajdonában vannak, ezért hitelesítésükről eddig is a szolgáltatónak kellett gondoskodnia. Ezeknél a törvény szigorúbb: 4 évben határozza meg a hitelességüket - tájékoztatta a Fővárosi Vízművek az MTI-t.

A villanyórákkal és a gázórákkal kapcsolatos költségeket jelenleg sem a fogyasztók fizetik. Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: a villamosenergia-szolgáltatásban a mérők felszereléséért, cseréjéért, hitelesítéséért, karbantartásáért jelenleg nem kell fizetni. Az egyetemes gázszolgáltatás keretében a gázmérő az elosztó engedélyes tulajdonában van, így a mérő hitelesítési vizsgálata, illetve cseréje és az ezzel kapcsolatos költségek eddig is a szolgáltatót terhelték - tudta meg az MTI Száraz Gábortól, a Tigáz Zrt. szóvivőjétől.

MTI