Átalakulhat az ukrán maffia

Molnár Zsolt
Baka F. Zoltán
2014-03-03 07:00
Az átrendeződésnek a szervezett bűnözésre is lehetnek hatásai Ukrajnában, a magyar szervek ezt a folyamatot is figyelemmel kísérik - mondja az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke.
Milyen nemzetbiztonsági kockázatokkal kell szembenéznie Magyarországnak a bizonytalanná vált ukrán belpolitikai helyzetben? Valóban ezrével, tízezrével érkezhetnek menekültek hozzánk?

- Amennyiben a helyzet Ukrajnában kiszámíthatatlan irányba fordul, elképzelhető, hogy menekültek érkeznek az országba. Ennek azonban egyelőre nincs jele, menekülthullámmal, nagyszámú menekülttel nem kell számolni. Mindegyik nemzetközi szereplőnek az érdeke, hogy a békés rendezés irányába mozduljanak el az események. Természetesen mivel egy szomszédos országról van szó, ahol ráadásul nagyobb számú magyar kisebbség is él, nemzetbiztonsági vonatkozások is vannak. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága folyamatos tájékoztatást kap szolgálatoktól a kockázatokról. Amennyiben az indokolttá válik, a bizottság további üléseket tart majd az ukrajnai helyzet értékeléséről. Természetesen az ügy nemzetbiztonsági jellegéből adódóan, jelentős részben a folyamatos bizonytalanságok miatt ezek az elemzések, értékelések, a kockázatok részletei a közvélemény számára nem ismerhetők meg. (Hétvégén rosszabra fordult a helyzet, Ukrajnában mozgósítást rendeltek el, Oroszország a Krímet tartja kontroll alatt -a szerk.)

- A magyar államnak fél szemmel a határon túli, kárpátaljai magyarokra is figyelni kell. Mit lehet jelen állás szerint elmondani a helyzetükről: ki vannak téve fenyegetésnek, vagy nyugodtak a körülmények?

- Az ukrajnai magyar kisebbség biztonságát egyelőre nem befolyásolták az országban zajló események. A konfliktus nem nemzetiségi alapú, különösen nem a magyarsággal összefüggő kérdések vannak a középpontban. A magyar kisebbség jelenleg biztonságban van. A Magyar Köztársaságnak ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kell kísérnie az ukrajnai magyar kisebbség helyzetét, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a kialakult helyzet annak jogait ne csorbítsa.

- A téma nyilván különösen érzékeny, hiszen hírszerzési, titkosszolgálati akciókra is szükség van a tisztánlátás érdekében. Annyit áruljon el, hogy mennyire aktívak a magyar szervek ebben az ügyben?

- A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a katonai nemzetbiztonsági szolgálat ellátja a nemzetbiztonsági törvényből adódó feladatait, mind a hírszerzés, mind az elhárítás területén. Azt tudom mondani, figyelemmel a korábban elmondottakra, hogy az Ukrajnában kialakult helyzettel kapcsolatban kitűnő munkát végeztek.

- Közismert, hogy a keleti régióból származó bűnözésnek komoly hídfőállásai vannak Magyarországon. Tapasztalták-e az elmúlt hetekben, hogy a hátország, tehát Ukrajna megingása mozgolódást indított el a Magyarországon működő orosz, ukrán maffián belül? Esetleg elindult az erőviszonyok átrendeződése?

- A nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség szervei ebből a szempontból is figyelemmel kísérik az Ukrajnában zajló eseményeket, és ha szükségesnek látják, megteszik a megfelelő lépéseket. A bizottság ülésén ezzel összefüggő tájékoztatást is kértem a jelenlévőktől. A dolog természetéből adódóan erről sokat nem árulhatok el, de a szolgálatok végzik a dolgukat.

- Megjelentek új bűnözői csoportok, amelyek a régi kijevi vezetés alatt védettséget élveztek, de az új helyzetben már nem érzik biztonságban magukat Ukrajnában?

- Nyilvánvaló, hogy ilyen mértékű átrendeződésnek a szervezett bűnözésre is lehetnek hatásai Ukrajnában. Tekintettel arra, hogy nagyon rövid idő telt el, még nem lehet pontosan megállapítani, hogyan hat mindez a magyarországi helyzetre. Ilyen jellegű információ nem áll rendelkezésünkre, de kizárni nem lehet, s nem csak nálunk, de Európa-szerte sem.

- Milyen „üzletágakban" vannak érdekeltségeik ezeknek a csoportoknak?

- Ezzel kapcsolatban pontos információink nincsenek, de nyilvánvaló, hogy az úgynevezett alvilági „húzóágazatokban" lehetnek érdekeltségeik.


- Az ilyen, polgárháborúhoz hasonló szituációkban a legálisan szerzett vagyonok gazdái is menekülőre fogják. Elképzelhető, hogy a magyar határ felé veszik az irányt azok az ukránon, akik forrónak érzik a talpuk alatt a talajt odahaza? Mi célország vagyunk egy ilyen vagyontranszfer esetén, vagy csak egy közbeeső állomás, és tőlünk máshová, még messzebb igyekeznek biztonsága helyezni értékeiket az ukrán gazdagon?

- Földrajzi elhelyezkedésénél és múlt századi történelménél fogva a Magyar Köztársaság nyilvánvalóan vonzó terület lehet a keletről érkező bűnözői csoportok számára, azonban a hazai rendőri és nemzetbiztonsági szervezetek ez ellen mindent elkövetnek. Más szempontból viszont vannak hazánktól nagyobb lehetőségekkel és piacokkal bíró államok, amelyek sokkal kényelmesebb megoldást jelenthetnek a szervezett bűnözői csoportok számára.

- Az ön által vezetett bizottság a minap tájékoztatást kapott a kormányzati szervek vezetőitől az ukrajnai eseményekkel összefüggésben. Megnyugtatta az, amit ott hallott?

- A bizottság ülésén részt vettek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a katonai szolgálat vezetői, valamint az országos rendőrfőkapitány is. Az általuk elmondottak alapján megállapítható, hogy a magyar hatóságok jelenleg megfelelően kezelik a helyzetet, az ott közöltekben nem szerepelt olyasmi, ami azonnali intézkedést igényelne.

Életrajz

A 39 éves politikus 1998-ban szerezte jogi diplomáját. Jogi irodáját 2002-ben indította el. A szocialista politikus 2006 óta tagja a Nemzetbiztonsági Bizottságnak. Alapítója és jogi képviselője az „Otthonunk Európában a II. kerület" közhasznú alapítványnak, valamint tagja a „Hajlék Nélküliek Jövőjéért" Alapítvány felügyelő bizottságának.