Ukrajna: továbbra is Orbán szavára vár mindenki

válassz
2014-03-03 09:20
Egy rémhír miatt kárpátaljai fiatalok indultak Magyarország felé. Folyamatosan frissítve a legfrissebb ukrajnai hírekkel.
Németh Zsolt: álhír miatt indultak el kárpátaljai fiatalok Magyarországra

Nem igaz, hogy ezres nagyságrendben érkeznek Magyarországra kárpátaljai magyarok. A nagyszőlősi járásból azonban egy álhír miatt - amely szerint általános mozgósítás van Ukrajnában - valóban elindult több száz fiatal - jelentette ki Németh Zsolt hétfőn, az M1 Ma Reggel című műsorában.

A Külügyminisztérium államtitkára felhívta a figyelmet arra: nincs általános mozgósítás Ukrajnában, csupán készenlétbe helyezték a hadsereget, ezért az ukrán állampolgárságú magyar embereknek sem kell félniük attól, hogy besorozzák őket.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a Belügyminisztérium által felállított operatív törzs ugyanakkor felkészült minden eshetőségre, így egy esetleges menekülthullám fogadására is.

Németh Zsolt hangsúlyozta: nem igaz, hogy a magyar kormány nem foglalt állást az ukrajnai orosz beavatkozás ügyében. Martonyi János külügyminiszter már többször egyértelművé tette, hogy Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának megsértését jelenti az, ami az elmúlt napokban a Krím félszigeten történt.

Ugyanakkor felszólították Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot - fűzte hozzá.

Úgy vélekedett, most a legfontosabb egy olyan nemzetközi mechanizmus kidolgozása, amely alapján kezelni lehet a válságot, és megindulhat a párbeszéd Oroszország és Ukrajna között. Ebbe a nagyhatalmakon és az Európai Unión kívül be kell vonni a nemzetközi szervezeteket, az EBESZ-t, az ENSZ-t és az Európa Tanácsot is. Ugyancsak keretet adhat a helyzet kezelésének az 1994-ben Oroszország által is aláírt budapesti memorandum, amely garantálja Ukrajna területi épségét.

A politikus eredménynek nevezte, hogy az Európai Unió közreműködésével egyelőre sikerült megakadályozni az erőszak kiterjedését, és hozzátette: a jövőben is határozott diplomáciai jelzéseket kell küldeni Oroszországnak.

Az EU-nak pedig segítenie kell Ukrajna gazdasági megerősödését és azt is, hogy az új hatalom legitimitást nyerjen szabad választásokon - mondta Németh Zsolt.

A Belügyminisztérium felkészült

Magyarország mind rendészeti, mind határrendészeti, mind egészségügyi területen felkészült az ukrán válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

A tárca tájékoztatása szerint az országos rendőrfőkapitány folyamatosan jelent az operatív törzs vezetőjének.
A minisztérium azt is megerősítette: menedékkérelmet nem terjesztettek elő az ukrán helyzettel összefüggésben. Jelezték: az ukrán-magyar határforgalomban nem volt kiugró változás az elmúlt 24 órában.

Nyugalom van az ukrán határszakaszon

Az ukrán-magyar határszakasz teljes hosszán nyugalom van, senki nem kért menedékjogot, határsértés nem történt - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel az MTI-t.

Az elmúlt huszonnégy órában a személy- és a gépjárműforgalomban kiugró változás nem volt tapasztalható, a forgalom egy átlagos vasárnapinak volt megfelelő - közölte a főkapitányság.

Korábbi hírek szerint több ezer kárpátaljai magyar indult az ukrán sorozástól tartva Magyarországra, ezt azonban hétfő reggel Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára cáfolta. Azt mondta: nem igaz, hogy ezres nagyságrendben érkeznek Magyarországra kárpátaljai magyarok. A nagyszőlősi járásból azonban egy álhír miatt - amely szerint általános mozgósítás van Ukrajnában - valóban elindult több száz fiatal - közölte a politikus az M1 Ma reggel című műsorában.

Nem volt forgalomnövekedés a határon

Nem tapasztaltak jelentősebb forgalomnövekedést a magyar-ukrán határ menti településeken vasárnap éjszaka.

Az Index hétfőn számolt be arról, hogy tömegesen megindultak vasárnap a kárpátaljai magyarok Magyarország felé a magyar-ukrán határon. A internetes lapnak Apáti István, a Jobbik parlamenti képviselője azt mondta, hogy nem hivatalos tájékoztatás szerint vasárnap körülbelül ezer ember lépett át a tiszabecsi határátkelőhelyen, ami ötszöröse az átlagosnak.
Lőrincz Gusztáv (Fidesz-KDNP), Tiszabecs polgármestere az MTI megkeresésére hétfőn elmondta, szó sincs ezer emberről, bár a határforgalom egy kicsivel meghaladta egy átlagos vasárnapét. Éjjel mintegy nyolcvan-száz ember jött át a magyar-ukrán határon, többségében férfiak, egy részük várakozott, majd később többen visszamentek az ukrán oldalra - közölte a városvezető, hozzátéve, Magyarországra gyalogosan és személyautóval is érkeztek.

Tájékoztatása szerint az önkormányzat éjjel melegedőt alakított ki a helyi idősek napközi otthonban, ott 31 embert helyeztek el, hétfő reggelre azonban mindenki elhagyta a helyiséget. Az önkormányzat teával és zsíros kenyérrel kínálta az érkezőket.

Jelenleg nincs fennakadás a határforgalomban - tette hozzá Lőrincz Gusztáv.

Záhonyban a hétvégén nyugalom volt, stabil a határhelyzet - közölte Háda Imre (Fidesz-KDNP), a város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

Az ukrán média pártatlan tájékoztatást kér

Az ukrán médiakonszernek vezetői nyílt levélben kérték az orosz országos tévéállomások vezetőit, hogy tudósítsanak objektíven az ukrajnai eseményekről - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség hétfőn.

A Pervij Kanal tévécsatorna, a VGTRK rádió-televízió és az NTV televízió vezérigazgatójához intézett nyílt levélben az ukrán médiakonszernek vezetői meggyőződésüket fejezték ki, hogy hozzájuk hasonlóan az orosz médiai vezetői "sem akarnak háborút" a két baráti nép, az orosz és ukrán - között.

Az Inter televíziót működtető Inter Media Group, a hat televíziós csatornával rendelkező Starlight Media Group, a közszolgálati televíziót is működtető Ukrajina médiakonszern és az 1+1 televízió vezetői nyílt levelükben kérték orosz kollégáikat, "megfontolva és objektíven tudósítsanak az Ukrajnában zajló eseményekről". "Kérjük, értsék meg és támogassák valamennyi ukrán központi televízió álláspontját, és felelősen viszonyuljanak minden szóhoz. Nincs jogunk ellenségeskedést szítani a baráti orosz és ukrán nép között azzal, hogy ellenőrizetlen vagy a valóságot eltorzító információt adásba adnunk" - áll a nyílt levélben.

Előző nap az UKRINFORM, az ukrán állami hírügynökség intézett felhívást az orosz és az egykori szovjet blokk országaiban működő hírügynökségekhez, amelyben arra kérte a kollégákat, hogy "objektíven és elfogulatlanul" tudósítsanak az ukrajnai és a krími eseményekről.

A hírügynökségi felhívás szerint Ukrajnában "nem csökkentek az itt élő oroszok, fehéroroszok, grúzok, tatárok vagy más bármely más kisebbségek képviselőinek jogai".

Az új ukrán parlament február 23-án vonta vissza a 2012 augusztusában életbe lépett nyelvtörvényt, amely lehetővé tette az anyanyelv "regionális nyelvként" történő használatát azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben az adott nyelvet beszélők aránya eléri a lakosság 10 százalékát. A parlamenti döntés aggodalmat váltott ki a kisebbségek és anyaországaik körében egyaránt. Az új ukrán vezetőség ígéretet tett a kérdés rendezésére. A visszavonásra vonatkozó jogszabály még nem lépett hatályba.