Súlyos vonatbaleset Szentesnél, sok sérült - fotók

válassz
2014-03-03 14:03
Sok sérültje van annak a Szentesnél történt hétfői balesetnek, amelyben motorvonattal ütközött egy kukoricát szállító teherautó. A tehergépkocsi Szegvár és Szentes között, az Ipartelepi úti vasúti átjáróban ütközött össze egy kétkocsis motorvonattal, a sérültek számáról egyelőre ellentmondóak az információk. A delmagyar.hu 13 sérültről ír.
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel azt közölte, tizenhárman sérültek meg, közülük egy életveszélyes sérültet mentőhelikopter szállított kórházba, egy ember sérülése pedig súlyos.

Fotó: MTI: Donka Ferenc


A Mávinform tájékoztatása szerint 3-an súlyosan, mintegy 25-en pedig könnyebben sérültek meg a balesetben. A baleset következtében a vonat mozdonya és az utána lévő kocsi kisiklott, jelenleg áll a vasúti közlekedés ezen a szakaszon, Szegvár és Szentes között autóbuszok viszik az utasokat. Közölték azt is, a kamion a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre.

Jelenleg áll a vasúti közlekedés ezen a szakaszon, Szegvár és Szentes között autóbuszok viszik az utasokat. Az átszállások miatt az utasoknak 10-15 perces késésre kell számítaniuk. A menetrend várhatóan csak késő estére állhat helyre.
MTI