Tizenkét évig tartó titkos tárgyalások - fellebbent a fátyol

Munkácsy-trilógia
VARGA ZSOLT
2014-03-04 07:00
Már a kulturális kormányzat is elismeri, hogy tárgyal a kanadai tulajdonossal a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy festmény megvásárlásáról. Ráadásul azt állítják, hogy 12, azaz tizenkét éve tárgyalnak, ami legalábbis meghökkentő. Ha ez megfelel a valóságnak, sajátos rekordnak is felfogható. Ritkán adatik meg, hogy valamit ennyi ideig sikerül titokban tartani.
A Figyelő Online írta meg elsőként, félő, hogy a világhírű Munkácsy-trilógia egyik képe már csak hetekig csodálható meg a tavaly felújított debreceni Déri Múzeumban. Annak kanadai tulajdonosa ugyanis levelet írt: amennyiben a 2014. július 31.-éig, amikor is lejár a letéti szerződés, nem veszi meg a magyar állam az óriás képet, kérik vissza. Kérdésünkre Angi János, a Déri Múzeum igazgatója, majd Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója is megerősítette, hogy tárgyalások folynak a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvásárlásáról a kanadai Hamilton Galériával. Csak a leginkább illetékes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kulturális államtitkársága hallgatott. Egy hétbe telt, amíg odáig eljutottak, hogy sem meg nem erősítették, sem nem cáfolták a hírt. Most pedig váratlan fordulattal elismerték, hogy igenis tárgyalnak. Mégpedig több mint egy évtizede! - ami, valljuk be, meghökkentő. „A Krisztus Pilátus előtt című kép kanadai tulajdonosával 12 éve zajlik a tárgyalás a kép megvételéről. Amint lezárulnak a tárgyalások, tájékoztatjuk a sajtó képviselőit." - áll a kulturális államtitkárság levelében. Ami azt illeti, tudnak-tudtak titkot tartani, hosszú éveken át semmi nem szivárgott ki a nyélbe ütendő milliárdos üzletről. Mindenesetre sok idő már nincs hátra, egy-két hónapon belül ki kell derülnie, hogy a kép megy vagy marad. Amennyiben ugyanis a magyar állam nem veszi meg, már valamikor májusban fel kell tekerni és hajóra rakni, hogy július végéig megérkezhessen Kanadába. Azzal a válasszal egyébként továbbra is adós maradt a tárca, milyen válogatási elvek alapján vettek meg pánikszerű gyorsasággal egy Gustave Courbet aktképet 4,5 milliárd forintért, miközben egy Munkácsy festmény megvásárlását még mindig csak latolgatják. Mint most fény derült rá: tizenkét esztendeje.

Ráadásul a trilógia azért trilógia, mert három képből áll. Az Ecce Homo a magyar állam tulajdona, a Krisztus Pilátus előtt (egyelőre) még a kanadaiaké, a legértékesebbnek tartott Golgota pedig Pákh Imréé. A neves műgyűjtőt továbbra sem sikerül szóra bírni, de a debreceni polgármesteri hivatal érdeklődésünkre árulkodóan fogalmazott:" Folynak a tárgyalások a városvezetés és a kormányzat között a képek megvásárlásáról." Így, többes számban. Azaz mindkét kép megvásárlása terítéken. Természetesen megkérdeztük Kósa Lajos polgármestert, pontosan fogalmaztak-e. A politikus megerősítette, hogy valóban szorgalmazzák mindkét kép megvásárlását, s mindent megtesznek ennek érdekében. Debrecen elsőrendű érdeke, hogy a messze földön híres Munkácsy-trilógia mindhárom képe a Déri Múzeumban legyen hosszú távon kiállítva, ami csak úgy biztosítható, ha azok a magyar állam tulajdonát képezik. Kérdésünkre megerősítette, hogy a kormánypárt vezető politikusaként a szó jó értelmében lobbizik az ügy érdekében. Sok debreceni valami huszárvágást vár polgármesterétől, azt emlegetik, az úszó kontinensbajnokságot is úgy sikerült a cívisvárosba vinni, hogy éjszaka autóba ült, s egészen Triesztig autózott, hogy ott a nemzetközi úszószövetség ülésén lobbizzon. Budapest ugyebár közelebb van...

Megbízható forrásból származó értesüléseink szerint a Pákh Imre már korábban felkérte a világhírű londoni aukciósházat, a Christie's-t, hogy működjön közre a Golgota értékesítésében. Az aukciósháznál pedig már a Nagy Péter vezette ügyvédi iroda is bejelentkezett a magyar állam nevében. Hajdú Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke türelmet kért, hogy a hírt ellenőrizze.

Egyszer már majdnem sikerült megvásárolnia a magyar államnak a Munkácsy-trilógiát. Pontosan 100 évvel ezelőtt tettek erre erőfeszítéseket. Akkor az I. világháború kitörése miatt ment füstbe a terv.