Újra itt a Bridge Budapest ösztöndíja

Halaska Gábor
2014-03-09 21:56
Boston és San Francisco után idén több távol-keleti állomásra és Izraelbe is eljuthatnak a magyar fiatalok a Bridge Budapest segítségével. A Prezi, a Ustream, a LogMeIn és az NNG által működtetett nonprofit szervezet a Prezi diákokkal zsúfolásig megtelt Nagymező utcai központjában hirdette meg idei ösztöndíjprogramját, amellyel a vállalkozó kedvű fiatalokat inspirálnák.

Szeretnénk, ha minél több ember maradna itthon, és akár a cégeinknél tanulnának. Gyakran ugyanis a legjobb tehetségeinket veszítjük el. Miközben nagyon sokat tud ez az ország még fejlődni, meg tudjuk mutatni, hogyan lehet Magyarországról sikeres, akár világhíres startupot építeni. Valami elkezdődött - mondta Balogh Péter, az NNG vezetője.

Stockholmban nincs több világhíres startup, mint Magyarországon. Svédországban az utóbbi 200 évben gyors volt a gazdasági növekedés, neves brandek jöttek létre, mint a Volvo, az Ikea vagy az Ericsson. Mi ezt Magyarországon épp most alapozzuk meg. 50 vagy 100 év múlva majd mi leszünk azok, akikről elmondják, hogy egy mentalitásbeli változást indítottunk el - derült ki Árvai Péter szavaiból.

Gyakran megkérdik tőlem, miért maradtam itthon, és bár nincs racionális gazdasági érvem, de a külföldi kollégákkal beszélgetve egyre jobban kezdtem becsülni mindazt, amit Magyarország nyújtani képes. Ma az általános magyar kreativitás nagy része oda megy, hogy ha van egy ötletünk, máris azon agyalunk, miért fog befuccsolni. Számomra nagy lecke volt Amerikában, hogy ha valami nem sikerül, újra és újra felállnak a kudracból - fogalmazott Fehér Gyula.

A Bridge Budapest március 7. és április 7. között várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik marketing, design, számítógépes fejlesztés vagy sales területén akarnak tanulni a nagy magyar csodacégektől. A nyertes pályázók 1 hónapot tölthetnek a legizgalmasabb informatikai cégeknél külföldön. A programba bárki jelentkezhet, aki egyetemista vagy már befejezte tanulmányait, és szívesen lenne gyakornok a világhíres startupoknál.

Míg a magyar fiatalok San Franciscótól egészen Ázsiáig (képünkön Tel Aviv, a startupok egyik fővárosa) juthatnak az ösztöndíjjal, szintén a program keretében a LogMeIn, a Prezi, a Ustream és az NNG budapesti irodái külföldi tehetségeket is fogadnak budapesti irodáikban, hogy megmutassák, Magyarországon is megtalálható már a világszínvonalú üzleti kultúra.





"Szeretnénk, ha a sikeres, Magyarországról indult cégeket látva a fiatalok elhinnék, hogy itt is lehet nagyszabású dolgokat csinálni. A Bridge Budapest fontos útravalót ad nekik akár a diploma mellé: az inspirációt és a lehetőséget, hogy megvalósíthassák álmaikat. Nem kell elmenni az országból ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Sőt azok számára is lehetőség az ösztöndíj-program, akik külföldön tanulnak vagy már dolgoznak, és keresik a visszautat, de csak akkor jönnének haza, ha itthon világszínvonalú, értelmes lehetőségeket találnak" - mondta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.

A Bridge Budapest célja, hogy megmutassa a fiataloknak: érdemes követni az álmaikat, mert jó ötlettel, némi szerencsével és kemény munkával bárki kitörhet a világpiacra.

Tavaly a 200 jelentkezőből 6 tehetséges fiatal szerezhetett tapasztalatot a világszínvonalú magyar cégeknél.