Pártokkal egyeztetne a HÖOK

válassz
2014-03-10 09:24
Párbeszédet kezdeményez az országos listát állító pártokkal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amely személyes egyeztetésre hívja a miniszterelnök-jelölteket, hogy közösen gondolkozzanak az egyetemek és főiskolák, valamint a magyar ifjúság jövőjéről.
A hallgatói szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint levélben fordult az érintett pártokhoz és listavezetőkhöz, amelyhez csatolták a HÖOK által megfogalmazott 12 pontos manifesztumot is.

Elvárásaik között szerepel például a felsőfokú oktatás minél szélesebb körű társadalmi elérhetőségének biztosítása, kiszámítható és igazságos felvételi rendszer, a hátrányos helyzetű hallgatók támogatása és az esélyegyenlőség biztosítása a felvételi eljárástól egészen a diploma megszerzéséig. Továbbra sem támogatják a mindenkire kiterjedő tandíjat, és elvárják, hogy amennyiben a jövőben változnak a felvételi kritériumok és lehetőségek, arról legkésőbb a hatályba lépés előtt két és fél évvel tájékoztassák az érintetteket.

A 12 pontban szerepel a felsőoktatási intézmények állami felügyeletének és belső irányításának újragondolása, az intézményrendszer ésszerű, átgondolt reformja, a felsőoktatás költségvetési támogatásának növelése, igazságos, minőségalapú és tervezhető forráselosztás. Elvárják továbbá a felsőoktatási infrastruktúra és a hallgatói szolgáltatások fejlesztését, a hallgatói térítések és juttatások rendszerének átalakítását, az oktatás és kutatás "nemzetköziesítését", a hallgatói és oktatói mobilitás erősítését. A HÖOK szükségesnek tartja intenzívebb oktatási és tudományos kapcsolatok kiépítését a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel, oktatókkal és hallgatókkal, a minőségbiztosítás fejlesztését és a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) nemzetközi akkreditációjával kapcsolatban felmerült aggályos kérdések rendezését, valamint rendszeres, intézményesített egyeztetéseket a felsőoktatás legfontosabb szereplőivel.
Szerintük a MAB anyagi függetlenségére az eddigieknél nagyobb garanciát jelentene, ha a szervezet költségvetése törvényben rögzített, állandó tételként szerepelne a költségvetésben, és szeretnék, ha a jövőben a HÖOK ismét teljes jogú tagként vehetne részt annak munkájában. Mint írták, bíznak abban, hogy a jelöltek késznek mutatkoznak az egyeztetésre, és kezdeményezésük nyomán értékes párbeszéd alakulhat ki a magyar felsőoktatás jövőjéről.