A bor, mint iránytű

válassz
2014-03-11 13:34
A borok és gasztronómia - a mindennapokon túl - egyre meghatározóbb szempont a következő úti cél kiválasztásakor is. Ezért az első Magyar-Osztrák Bortalálkozón résztvevő hazai és osztrák borászok erről és két ország közös kihívásairól cserélnek majd tapasztalatot a DiVino Borbárban.
„Magyarország és Ausztria földrajzilag és történelmileg is közel állnak egymáshoz, de a két ország borvidékei, szőlőfajtái között is sok párhuzamot találni" - mondta el az esemény ötletgazdája, Emanuel Lehner, az Österreich Werbung közép-európai vezetője. Ráadásul a borkultúra - a gasztronómiával együtt - egyre több követőt toboroz, akik egy-egy hosszú hétvége tervezésekor, vagy a következő nyaralás úti céljának kiválasztásakor ezt a szempontot is figyelembe veszik.

A 2013-as adatok szerint a magyar turisták legkedveltebb célpontja Stájerország, amely egyike a négy osztrák bortermelő régiónak. Az összesen itt töltött közel 435 ezer vendégéjszaka szezonális eloszlása azonban azt mutatja, az utazók közel 70 százaléka télen érkezik a régióba, míg Burgenland esetében éppen fordított az arány, ide nyáron látogatnak szívesebben a magyarok, amikor a borturizmus is hangsúlyosabb. A vendégéjszakák száma itt nem éri el a 27 ezret, ám a határon innen található közeli szálláshelyek miatt a turisták számát magasabbra becsülik.

A borkedvelők döntésében természetesen a régiónak és meghatározó szőlőfajtáinak jut a legfontosabb szerep, de e mellett a szolgáltatások és programlehetőségek vagy akár a modern építészet, sőt a megfelelő marketing is szerepet játszik a borkedvelő turisták döntésében. Ezeket a témákat - köztük a legsikeresebb megoldásokat és a legkomolyabb kihívásokat - járják majd körül a DiVino Juniborászai, akik négy osztrák pincészet képviselőit látják majd vendégül a szakmai találkozón 2014. március 11-én. Másnap pedig a borbár vendégei is egymás mellett kóstolhatják majd az osztrák és magyar borokat.