Jánost elragadta a hév

Baka F. Zoltán
2014-03-21 07:28
A vártnál puhább álláspontot tett közzé a devizahiteles szerződésekkel kapcsolatban hétfői határozathirdetésén az Alkotmánybíróság.
A kormány indítványának vizsgálata során ugyanis nem jutott olyan következtetésre a testület, amelyik azonnali, radikális megoldást kínált volna a kabinet számára a devizahiteles megállapodások felülvizsgálatával kapcsolatban. A kormányzati reakciók alapján egyvalamit lehet nagy biztonsággal kijelenteni: ebben a ciklusban már nem kerül a parlament elé a alkotmánybírósági döntéssel megalapozott javaslat. Az Országgyűlés ugyanis nem fog összeülni a választásokig hátralévő szűk három héten. Mind a kormány, mind a vezető kormánypárt, a Fidesz részéről hitet tettek ugyanakkor amellett, hogy a következő ciklusban folytatódik a devizahitelek kivezetése.

Ennek során lapunk értesülése szerint nem veszik majd figyelembe az autóhiteleket. Bár Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt a hitelcélt is a megmentendők közt emlegette a kampány során, úgy tudjuk, felvetése meglepetést keltett kormányzati körökben. „Jánost biztos elragadta a hév valamelyik kampányrendezvényen. A miniszterelnök nyilvánvalóvá tette, hogy az autóhitelekről nem lehet szó, csak a lakáshitelekről" - mondta jól értesült forrásunk. Ezzel egybevág Gulyás Gergely nyilatkozata: a Fidesz képviselőcsoportjának tagja csak a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel szerződések kivezetéséről beszélt az alkotmánybírósági döntés értékelésekor hétfőn. Az egyéb célú hiteleket nem említette.

 

A cikket keresse teljes terjedelemben a Figyelő hetilap 2014/12. számában.