Kibogoztuk, mit ígérnek a pártok

Bucsky Péter
2014-03-21 18:00
Megkíméljük érdeklődő olvasóinkat a pártok honlapjainak fáradságos bogarászásától. Összegyűjtöttük, hogy a kormányzat és a baloldali ellenzék mit ígér.
Egyelőre minden párt bármilyen felelőtlenséget is ígérhet a választóknak, hiszen a programok költségeivel nem törődik senki. Hollandiában a pártok terveit berázza a gazdaságtervezési intézet, így felelőtlen programmal nem is érdemes indulni. Nálunk a Transparency International és a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest március 24-re tervezi a hasonló számításának megjelenítését.



Nem lesz azonban könnyű dolgok szakértőjüknek, mivel a magyar pártok kevés konkrétumot árulnak el jövőbeli terveikről. Különösen a választásokon legesélyesebb Fidesz esetében van ez így, amely még programot sem készített, ezért vezető politikusaik kijelentései alapján próbáltuk összeszedni, mire is számíthatunk a következő négy évben, ha nyernek.



A Kormányváltók, az ellenzéki összefogás pártjai külön-külön készítettek programokat, amik igen hasonlóak, de több területen is vannak kisebb-nagyobb eltérések. Közös programként 8 pontot jelentett be Meterházy Attila MSZP elnök honlapján. Megnéztük azonban, hogy ennél részletesebben mit várhatunk az ellenzéki összefogástól győzelmük esetén.

Részletek a Figyelő hetilap 2014-es legfrissebb 12-es számából.