Stratégiai együttműködést kötött a kormány a k+f kutatás bronzérmesével

válassz
2014-03-21 15:51
Stratégiai megállapodást kötött ma a kormány a hazai gyógyszerkutatásokban dobogós helyen álló Servier Hungária Gyógyszergyárral. A 140 országban jelen lévő, francia tulajdonban lévő cég bevételeinek jelentős részét a magyarországi kutatások támogatására fordítja.
Két éve döntött úgy a kormány, hogy együttműködési megállapodásokat köt a nemzetközi vállalatokkal, amelyek az elmúlt pár évben hatezer új munkahelyet teremtettek Magyarországon, és 650 milliárdot fektettek be az országban - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormány nevében ő, a cég nevében pedig Michel Eschbrenner a Servier Hungária ügyvezető igazgatója írta alá a dokumentumot. A miniszter úgy fogalmazott, hogy az innováció nem képzelhető el a gyógyszervállalatok, az akadémia és az egyetemek együttműködése nélkül, amelyet a kormány támogat. A 2014-2020 között felhasználható európai uniós források 60 százalékát fordítják majd a gazdaság fejlesztésére, a tervek szerint 520 milliárdot pedig a vissza nem térítendő k+f+i támogatásokra szánnak. A miniszter méltatta a hazai gyógyszeripart, amely elsőként jött létre a világon, az 1920-as években pedig a 6. volt. Mint mondta, a Servierrel nem csupán gazdasági kapcsolata van hazánknak, hanem büszkék lehetünk arra is, hogy az első Servier szabadalmak kidolgozója a magyar származású Dr. Beregi László volt, aki az 1980-as évekig kutatási igazgatóként tevékenykedett a vállalatnál, ő is részese lehetett annak, hogy a francia cég Magyarországon fektetett be.



A második legnagyobb francia gyógyszergyár a világon, 140 országban van jelen, nemzetközi szinten 4,2 milliárd euró forgalmat bonyolított a 2012/2013-as üzleti évben. A Servier alapítója Dr. Servier, aki máig a világ első számú független francia gyógyszergyártójának első embere, 9 fős kisvállalkozásból építette fel a ma 21 ezer alkalmazottal dolgozó cégcsoportot. A Servier igazi értéknek a szellemi tudást tekinti, a magyar kutatók tudása pedig kiemelkedő és pótolhatatlan, a Servier ezért is növeli folyamatosan befektetéseit az elmúlt 20 évben Magyarországon.

A Servier csoport Magyarországon közel 3000 főt foglalkoztat, több hazai termelő egységet üzemeltet, saját Gyógyszerkémiai Kutató Intézettel rendelkezik - így azon nagyon szűk körbe tartozik, mely alapkutatásokat is végez - és Budapesten Nemzetközi Terápiás Kutató Központot is működtet. A Magyar Kormánnyal hagyományosan jó partneri viszonyt ápoló vállalat a hazai gyógyszeriparban rejlő lehetőségekre alapozva folyamatos kapacitásbővítést és fejlesztést hajt végre.

A teljes cégcsoport döntő arányban támaszkodik Magyarországra, hiszen a vállalatnak - az anyaország mellett - csak Magyarországon van molekuláris kutató központja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 140 országban megtermelt bevételeit nagy arányban hazánkba csoportosítja a vállalat vezetése a kutatások támogatása érdekében, hiszen jelentős mértékben a magyarországi kutatóközpontban zajló világszínvonalú munkára és eredményekre alapozzuk a vállalat innovációs tevékenységét, azaz az egész cégcsoport jövőjét - mondta Michel Eschbrenner a Servier Hungária ügyvezető igazgatója.

A cégcsoport alapítványi formában működik, hagyományos értelemben vett profitot nem termel, bevételeinek 25 százalékát kutatásra fordítja, 2013-ban ez 27 százalék volt. Klinikai kutatásai évente 500 magyar egészségügyi szakember itthon tartásához járulnak hozzá. A Servier kutatói között van, aki a Nobel-díjas magyar kutató, Oláh György csapatából tért haza.

A cégcsoport, amely nem piacot vásárolni, hanem értéket teremteni jött több mint húsz évvel ezelőtt Magyarországra, a továbbiakban is elkötelezett partnere lesz hazánknak és világszínvonalú kutatás fejlesztéseinek köszönhetően erősíteni kívánja az ország nemzetközi jelenlétét és öregbíteni hírnevét - mondta az ügyvezető igazgató.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a klinikai kutatások jelentőségét emelte ki, mert azok életet mentenek. Mint mondta, a kutatásokban rejlő adatbázisokat a jövőben az eddiginél is nagyobb mértékben kívánják felhasználni. Példaként említette a daganatos betegségek gyógyszereinek kutatását, amelynél egyre nagyobb hangsúlyt kap a személyre szabott gyógyítás megteremtése, ezért fontos, hogy hazánkban minél több kutatást végezzenek.

Ebben nincs is hiány, derült ki Blaskó Gábor akadémikus, a Servier kutatóközpontja vezérigazgatójának szavaiból, hiszen a magyar állami k+f ráfordítások mellett az ipari ráfordítások több mint 40 százalékát a gyógyszeripar adja. Első a Richter, második az Egis, harmadik pedig a Servier, ahol a 46 kutató között három akadémikus és 26 PhD fokozatú szakember dolgozik.