Volner: a Jobbik több intézkedéssel is támogatná a kisvállalkozásokat

válassz
2014-03-22 12:18
A Jobbik a kisvállalkozások megsegítése érdekében számos célzott gazdaságfejlesztési és adópolitikai lépést, valamint keresletösztönző intézkedéseket is bevezetne kormányra kerülése esetén - mondta el Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton az MTI-nek.
A politikus kifejtette: a Jobbik az uniós támogatások jelentős részét a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv) csoportosítaná át, kifejezetten gazdaságfejlesztési célra, mert a vállalkozásoknak megrendelésekre, a munkavállalóknak munkahelyekre, az államnak pedig az ilyen módon serkentett gazdasági növekedésből adóbevételre van szüksége.

Az ellenzéki párt a közbeszerzési rendszert úgy alakítaná át, hogy az a kkv-k számára az eddigieknél kedvezőbb legyen, továbbá az MNB növekedési hitelprogramot is elérhetővé tenné a kisvállalkozások számára. Volner János megjegyezte, hogy a hitelprogram első pillérében folyósított 701 milliárd forintból mindössze 18 milliárd forint jutott a 10 főnél kisebb vállalkozásoknak.

A Jobbik szerint az egykulcsos adórendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert alapvetően a legmagasabb jövedelműeket segítette. Az ellenzéki párt e helyett termeléstámogató adórendszert vezetne be, és elsősorban az ipart, a mezőgazdaságot és a turizmust kedvezményezné.

A párt álláspontja szerint a munkáltatói adóterheknél is könnyítésekre van szükség. A Jobbik kiszámítható adópolitikát, és olyan "bebetonozott adókat" kínálna a magyar kisvállalkozóknak, amelyeknek mértékét csak csökkenteni lehet - közölte Volner János. Hozzátette, hogy minden eszközzel a magyar vállalkozókat kedvezményeznék a külföldi vállalkozások helyett.

Kitért arra, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén megsemmisítené a trafiktendert, amelyen megfogalmazása szerint elsősorban a "Fidesz közeli politikai barátok" nyertek, több tízezer embernek pedig megszűnt a megélhetése. A párt frakcióvezető-helyettese hozzátette: azoknak biztosítanának kedvezményeket, akik a trafikok üzemeltetésében, dohánytermékek forgalmazásában jelentős tapasztalatot szereztek az elmúlt években.
MTI